Pokoli diagnózis a mai sérülés után – elülső keresztszalag szakadást szenvedett Kovács Zsófia

A magyar női torna hosszú ideje legeredményesebb versenyzője, az idei tavaszi törökországi Európa-bajnokságon nagyszerűen szerepelt, hiszen összetettben ezüst, gerendán történelmi bronzérmet nyert, és rendkívül ambíciózus terveket fogalmazott meg egy vele készült nyári videóban.

Akkor bátran kimondta, hogy a párizsi olimpián aranyérmet szeretne nyerni,

s mivel Zsófia igazi nemzetközi szintű összetett tornász, tervei nem is tűntek megalapozatlannak.

Ami a magyar női tornászválogatott Kovács Zsófia szereplése nélküli terveit illeti, a szövetség főtitkára szerint azok változatlanok. Altorjai Sándor úgy látja, hogy nyilván érzékenyen érinti a csapatot Zsófi kiesése, de a célokat nem adták fel. „A csapat többi tagja is sokat fejlődött az elmúlt években, jól felkészültek a lányok, és bízunk abban, hogy eredményesek is lesznek” – nyilatkozta a szövetség honlapján a főtitkár.