Döntött az olasz kormány: zárt táborokkal tartják vissza a migránsokat

Az olaszországi tartományokban a prefektusok feladata lesz egy hónapon belül kijelölni az illegális bevándorlók visszatartására szánt zárt táborok helyszínét – jelentette be Matteo Piantedosi belügyminiszter Bolognában pénteken, megerősítve, hogy a tervezett táborokat a nagyvárosoktól távol alakítják ki.

A tárcavezető az ellenzéki vezetésű Emilia-Romagna tartomány polgármestereivel egyeztetett a migrációs helyzetről. Az északi Lombardia és Veneto régió mögött Emilia-Romagna a harmadik, mely év eleje óta a legtöbb embert átvette azok közül, akik a dél-olaszországi partokon kötöttek ki.

A belügyminiszter azoknak a táboroknak a megépítéséről beszélt, melyekről a római kormány hétfőn határozott:

tartományonként egy-egy úgynevezett kiutasítási központot hoznak létre az illegális bevándorlók visszatartására,

amíg, kiutasításukat követően, el nem szállítják őket az országból.

Korábban Matteo Piantedosi úgy nyilatkozott, az első tábort az olasz-francia határváros Ventimiglia térségében létesíthetik. Az illegális bevándorlók elhelyezésének megoldását a város polgármestere, Flavio Di Muro is sürgette, hangoztatva, hogy a határnál ismét naponta több százan várakoznak, ami biztonsági és ellátási problémát is okoz.

Új tábort alakítanak ki Lampedusán, tiltakoznak a helyiek

Ezzel egy időben már megkezdődött egy új tábor kialakítása Lampedusa szigetén, és ez ellen a helyiek szombatra megmozdulást hirdettek. Nem akarnak még egy tábort – hangoztatták –, miután

a jelenlegi, négyszáz fős központban is több ezren szoktak szorongani,

még egy táborral a sziget tényleg teljesen megtelne bevándorlókkal.