A Jobbik-Konzervatívok után a Magyar Szocialista Párt is támogatja a polgármester újraindulását 2024-ben.
Miskolcon Veres Pál megmutatta, sem a világjárvány, sem a háború, de még a fideszes kormányzat megszorító politikája sem állíthatja meg abban, hogy megvalósítsa elképzeléseit, beváltsa ígéreteit. A járvány tombolása idején Városvédelmi Alapot hozott létre, így működni tudtak a város intézményei. Széleskörű összefogásnak köszönhetően a most 200 éves születésnapját ünneplő Miskolci Nemzeti Színház is nyitva maradt, és számos közösségi tér is létesült, írja Kunhalmi Ágnes , az MSZP társelnöke pénteki Facebook-bejegyzésében.
A politikus Miskolcra látogatott, ahol bejelentette, hogy az MSZP 2024-ben Veres Pál polgármestert támogatja az önkormányzati választásokon.
Kunhalmi közleményében kiemelte, hogy az ellenzéki városok vezetőinek különösen nehéz talpon maradni és jól teljesíteni. “A Fidesz az elmúlt bő évtizedben mindent elkövetett az önkormányzatok jogainak és erőforrásainak korlátozásáért, azok ellehetetlenítéséért. Az ellenzéki városvezetéseknek még nehezebb dolguk van, bizonyítaniuk kell, hogy nehezített pályán is meg tudják valósítani a fejlesztéseket, biztosítani tudják a szociális biztonságot.”
Veres Pál közösségi oldalán szűkszavúan megköszönte a Magyar Szocialista Párt támogatását.
Két héttel ezelőtt a Jobbik-Konzervatívok elnöke, Gyöngyösi Márton is a megyeszékhelyen járt és támogatásáról biztosította Miskolc polgármesterét.
Ne fárasszál már!
A Jobbik-Opportunisták labdába sem rúgnak, a möszöpö meg jobbára csak két főből áll : Simon Don Quijote és hű Lózung-fegyver hordozója Bartha Sancho Panza.
Csakhogy! A volt mszp-s most már dékás Dulcinea főnöke a Nagy Böszme két hét alatt hazahozza azt a 22 milliárd eurót, amit Orbánnak nem adnak oda és annak negyedét azonnal Miskolcnak adja
Tehát;
Ki lesz a polgármester? 😁😂🤣😀 akit a DK akar.
Hazahozhattátok volna ti is Bandi, csak ahhoz tősgyökeres judit, meg navrasics kevéskének bizonyult…
Bruxellesben úgy döntöttek, hogy csak a teljes felhatalmazást kérő Tóni bácsi unokájának adják oda.
Pont.
(„Teljes felhatalmazást kérünk. Vannak elvtársak a Központi Vezetőségben, akik katonai kérdésekhez értenek, részben partizánok voltak. Fontosnak tartom, hogy legyen felhatalmazásunk ezeknek az elvtársaknak a bevonására. Ugyancsak azt kérem, hogy olyan szervezetek, testületek, mint a Partizánszövetség és ehhez hasonló szervezetek, fegyvert kapjanak.”)
Cserében viszont a két kis pártot nem támogatja senki. Veres Pál és baráti családi körén kívúl.
2124.a Júdások bukó éve.
Ez már elég komoly előrelépés, ha beáll még az LMP meg a Párbeszéd Pali bácsi mögé, esetleg sikerül meggyőzni a Liberálisokat, akkor simán lesz vagy 2 %-nyi politikai erő, aki támogatja Verest.
„Két kiskakas összevész
a dombon kapirgálva:
Az egyiknek nagy gilisztát
kapar ki a lába.
Szól a másik: – Add ide,
ez itt az én dombom!
– Dehogy adom, én találtam!
– Add ide, ha mondom!
Szó szót követ,
Ennek már a fele se tréfa.
Egykettőre hajba kapnak,
Azaz, hogy taréjba!
Tyúkanyó szól: – Gyerekek,
jobb lesz megfelezni!
De mind a kettő nagy kevélyen
fityiszt mutat: – Ezt ni!
Míg tart a viadal,
egy begyes kis jérce
a gilisztát hamm, bekapja.
– Ostobák! Megérte?”
Jól van, na!
Ugyan itt írják a heti viktor gucsmolóban (hvg), a másik lényeges hírt, hogy
„Nem először, és valószínűleg nem utoljára okozott zavart Budavárban Hadik András lovasszobrának nemi szerve. Az I. kerületben álló szobor heréjéhez kapcsolódó régi legenda, hogy a vizsgára készülő kollégisták és az érettségi előtt álló gimnazisták babonából megsimogatják, de a turisták is gyakran másznak fel hozzá fényképezkedni.”
Kocsis Mátét látták ott a minap ahogy éppen a ló alatt térdelt…
az Alex Soros volt álruhában. Bukik a feketére.
Tönkrevágtad a várost te nyomx. 6 milliárd a közlekedési vállalat adóssága, de se busz, se villamos nincs. Takarodj külföldre szégyentelen
Ne itt,meg a tiktokon legyél ilyen tökös…A közgyűlésen meg Veresre se mertek nézni …;);););)
Lehet, hogy te mos is a városházáról kommentelsz, de én nem jértam még a közgyűlésben.
Már be se jarsz Bandi?De azért a pénzt ugye felveszed?
XKik ha nem ők kellenek a népeknek? Na hát ez van gyerekek. MIndenki be van etetve. Mint a halak a vízben. A népnek szolgálnak cirkusszal és kenyérrel. Tudják mire van szüksége a népnek. Magukra nézve „nem buta gyerekek”. Tudják a miért hogyanját és a hogyan miértjét. Tudják „merre van a dörgés”. Fújják is hozzá a „passzát szelet nem kicsit nagyon.”
Az igen ! „A szélrózsa” minden irányából megtámogatják „Veres pacit”. Ja hát így könnyű. Megnyerettetik saját maguknak. 😉 Ő meg elkényelmeskedik a „karosszékben”. Meg is látszik rajta, hogy elkényelmeskedik. 😀 Mindenki jóságos nagybácsikája aki mindenkit „keblére átölelget” és „Megcsókolászik”. 😀
Veres Róth Pál nem a város irányításához,
hanem a város kasszájához ragaszkodik olyan görcsösen.
Csak meg kell nézni a súlygyarapodását 2019 ősze óta.
Legalább egy kisebbfajta ember tömegével lett gazdagabb. Elég sok pacal kellett hozzá, amit mi fizettünk a semmiért .
Tünés !
Ágikának van fogalma róla, hogy mit művelt ez axxm Miskolcon?
Ez a trxxxyó mért akarja Miskolc pusztulását?
Nem baszott be, csak már ennyire vén hülye. Felesleges támogatni. Különösen ezeknek a senkiknek
Nagyon jó a fotó !!! 😁😂🤣😀
” Én hálás szívvel köszönöm a sorsnak,
Hogy téged adott nékem, senki mást.
Most e dal szárnyán küldöm néked én,
E vallomást.
És köszönöm a szemed tiszta tükrét,
Mely mint a napfény úgy ragyog felém,
És a sok-sok boldog órát,
melyről annyit álmodtam én.
Múlnak majd az évek, szinte látom,
A hajad ezüst lesz majd, mint a dér,
De két karom nem enged el már,
Mert tiéd vagyok, s te az enyém.
Én hálás szívvel köszönöm a sorsnak,
Hogy égő vágyam végre rád talált,
Mert e szív, én úgy érzem,
Nem szerethet már senki mást.”
https://www.youtube.com/watch?v=LUCIQ9yalLw
Ezek a retkek teljesen el akarják pusztítani Miskolcot? Veres takXvidd az összes kibaszott szélhámos kispártod!
Maszop: merjünk kicsik lenni, nagy marhával
A DK nem fogja támogatni, az biztos. Tudja ezt Pali is, meg is mondta burkoltan, hogy ránk nem számít.
Rátok nem is lehet…
Veres Róth Pál nem a város irányításához,
hanem a város kasszájához ragaszkodik olyan görcsösen.
Csak meg kell nézni a súlygyarapodását 2019 ősze óta.
Legalább egy kisebbfajta ember tömegével lett gazdagabb. Elég sok pacal kellett hozzá, amit mi fizettünk a semmiért .
Tünés !
Te Bandi, meg Bajusz évről évre egyre csinosabbak vagytok, aztán valahogy mégsem akar titeket inditani a fidesz..:):)::):)
Azért csináljuk, hogy röhöghessünk, ahogy izgulsz ránk kisbuzi
Inkább ti tüntök izgatottnak Bandi…Ahogy bólogatatszBajusz mögött az meg valami csoda…:):):)
Mátéka! Nem szép dolog megcsalni a fiúdat!
Tudtok ennél jobbat is Bandi..
Arról mikor fogja tájékoztatni polgármesterünk a lakosságot,hogy az mvk-nál olyan mértékű elvándorlás van,hogy már pedofília miatt eliítélt bűnözőt is visszavesznek buszvezetőnek!?
Vagy,hogy olyat is,akinek nincs meg minden szakirányú végzettsége az elvégzett munkakörhöz!?
És ez csak rosszabb lesz!
Veres csak gerinctelen és ostoba. De nem teljesen hülye. Annyit még ő is kapisgál, hogy ha elmodaná az igazat az ámokfutásáról, még a saját kutyája se szavazna rá.
Hibás a cím: Két szar párt is támogatja a szédelgőt
Tényleg párját ritkítja ez a veres. Nem tudom, figyelitek-e a Földest. Korábban sosem lehetett látni az öregdiák osztályok találkozóin a főkapunál készült képeken, de mióta beröffentette a kampányát, minden osztályhoz odapofátlankodik és ott vigyorog a képeken.