Skip to content

Átlátszó: a Pintér Sándor személyét érintő kérdések miatt akadályozhatta meg a Portik-interjú folytatását

Átlátszó: a Pintér Sándor személyét érintő kérdések miatt akadályozhatta meg a Portik-interjú folytatását

Átlátszó: a Pintér Sándor személyét érintő kérdések miatt akadályozhatta meg a Portik-interjú folytatását a BvOP

Az Átlátszó, ha az interjú megvalósult részét nem is publikálhatta, a beküldött kérdéseket nyilvánosságra hozta.

A Pintér Sándor személyét érintő kérdések miatt akadályozta meg a Portik-interjú folytatását a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) – írja az Átlátszó. Az interjú kurta-furcsa megszakítását és a folytatás elutasítását követően Portik Tamás a büntetés-végrehajtás rendszerén belül próbált jogorvoslatot szerezni és elérni, hogy befejezhesse a portál újságírójával a beszélgetését. Ennek folyamatáról azonban a BvOP nem adott felvilágosítást az Átlátszónak, a portál azonban Portik ügyvédjétől megtudta, hogy Portik valóban felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a határozattal szemben, amit jogerősen elutasítottak.

Vajda László MSZP-s képviselő közben Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult az ügyben, Polt pedig azt válaszolta, hogy az interjút kép és hanghiba miatt szakították meg (ezt az Átlátszó vitatja, szerintük az online kapcsolaton keresztül zajló interjú kép és hangminősége is egyaránt kitűnő volt), a folytatást viszont a Portiknak beküldött újságírói kérdésekre való figyelemmel utasította el a BvOP.

Ez azért érdekes, mert a portál szerint valóban küldtek be kérdéseket Portiknak, amik segítették az interjúra való felkészülésben, tehát a beszélgetés megkezdését megelőző napokban és ezeket a kérdéseket akkor a Budapesti Fegyház és Börtön sajtóreferense is megkapta. Senki nem szólt arról az Átlátszó munkatársainak, hogy problémák lennének a kérdésekkel, sem az interjú előtt, sem az alatt, de még a megszakításkor sem.

Az interjú közlését megtiltották, de azt nem tilthatják meg, hogy az írásban a BVOP-n keresztül előre megküldött kérdéseket, amelyekre Portik Tamás – az első kivételével – nem tudott az interjú során válaszolni, leközöljük. Ezek pedig a következők voltak:

  • Olvasta-e Dezső Andrásnak az Ön életútjáról „Nagyfőnök – Portik Tamás és körének felemelkedése és bukása” címmel írott könyvet? Mi a véleménye az ott leírtakról?
  • Ha nem Ön követte el azokat a cselekményeket, amelyek a fentebbi mű (illetve az arról írt cikkem) témáját is jelentik, illetve amelyekben vádat emeltek, bírósági ítéletek születtek, tárgyalások folynak, akkor Ön szerint mi lehet az oka, hogy a hatóságok ezeket Önnek tulajdonítják?
  • Ön szerint kik követhették el ezeket – például Prisztás József, illetve Fenyő János meggyilkolását, az Aranykéz utcai robbantást? Van, illetve lehet-e Ön szerint olyan „alternatív gyanúsított”, aki elkerülte a hatóság figyelmét?
  • Vannak-e olyan tények, bizonyítékok, amelyek a vádakat cáfolják, illetve az Ön ártatlanságát bizonyítják?
  • Az Ön 2012-es letartóztatása előtt felmerült-e Önben, hogy ezekkel Önt fogják meggyanúsítani, eljutott-e bármiféle olyan információ Önhöz, hogy a letartóztatására, továbbá vádemelésre készülnek Ön ellen?
  • Észlelt valamit abból, hogy megfigyelik, illetve titkos nyomozás, adatgyűjtés folyik Önnel szemben?
  • Az Önt érintő egyik vallomás szerint Önhöz köthetőek olyan cselekmények, amelyeknek politikai hatása volt, így a rendőri csúcsvezetést, Pintér Sándor akkori országos rendőrfőkapitányt megbuktató 1996-os kézigránátos támadássorozat, illetve a Fidesz és Kisgazdapárt székházai, politikusai elleni bombamerényletek. Ön szerint mi lehet e vallomás hátterében?
  • A már idézett könyv szerint és/vagy az Ön elleni eljárások során olyanok is terhelőnek vélt adatokat szolgáltattak Önről a hatóságoknak, akikkel Ön üzleti kapcsolatban volt, illetve közel álltak egymáshoz, így Drobilich Gábor, Radnai László és a Fürge becenevű Szemán József. Mi lehet az oka, hogy ilyeneket állítanak? Ön mit gondol róla, miért tesznek ilyen állításokat?
  • Önnel kapcsolatban a politikai mellett titkosszolgálati szálak is felmerültek. Gondolok itt a Laborc Sándorral, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori vezetőjével lezajlott találkozójára, melyről Ön a Rádi Antónia kollégámnak, ugyancsak az Átlátszóban adott 2015. március 2-i interjújában azt mondta: „Közepesen érdekes puhatolózó tárgyalások voltak, de valójában csapda Pintér kérésére. Az ő érdeke volt, hogy odamenjek, exponáljam magam. […] Pintér abszolút orbánista, a miniszterelnök első számú támasza. Kereste a lehetőséget azoknak a lejáratása, akiket a Fideszen belüli ellenzéknek tart…[…] Vajtó Lajos üzletember, a lóversenyvállalat akkori igazgatója közvetítette ki a találkozókat, ő mindkét irányban jó kapcsolatokat ápol. Vajtó Pintér embere.” – mondta akkor Ön. Pintér Sándor miért akarta Önt csapdába csalni? Pintérnek szerepe lehetett az Ön elleni gyanúsításokban is? Vannak esetleg Pintér Sándor szerepére vonatkozó, azt bizonyító további tények, összefüggések az Ön birtokában? Ön szerint a letartóztatása politikai okból történt?
  • Felmerült Önnel kapcsolatban, hogy együttműködött az FBI-val. Tudná kommentálni ezt az értesülést?
  • Csipak Péter ingatlanberuházó a korábbi interjúja szerint megkereste Önt, hogy „kéne pénz a Belvárosra. Pasaréten találkoztunk egy étteremben, nem hinném, hogy letagadná, ha megkérdezik, de ha igen, gondban lesz, mert van hangfelvétel, biztos helyen.” Ez a hangfelvétel szerepet játszott bármiféle hivatalos eljárásban? Vannak esetleg további, másokra vonatkozó hangfelvételei is?
  • 2015-ben, a fent említett Átlátszó-interjúban azt mondta: „Arra készülök, hogy kijövök innen. Naponta kocogok az udvaron, diétázom, én kelek elsőként az ébresztőre […] Én arra készülök, hogy ezek az ügyek, amik miatt most itt vagyok, hamarosan széthullanak, és én szabadon távozom.” Most hogy látja, mennyi esélye van arra, hogy felmentsék, illetve kijöjjön a börtönből?

Az ügy ugyanakkor nem ért itt véget, az Átlátszó csapata jelenleg megpróbál valamilyen megoldást találni a döntés orvoslására, és közben azt is megkísérlik kideríteni, hogy miért akarják ennyire megtiltani, hogy Portik Tamás beszéljen velük.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. Névtelen
    2023.09.13. 20:36

    Soros dolgoztat. Más?

    • Névtelen
      2023.09.13. 21:39

      Pintér párttitkár elvtars befosott.Más?

  2. Névtelen
    2023.09.13. 20:49

    Torgyánon kívül talán mindegyik szerepet játszott, nagy közös áldozás történik 66 éve. Ilyen a magyar ruhába öltözött ébredő vallási játszótér főszereplője. G. Maczó Ágnes, vagy ilyenek a Fenyő nevek, ÁgneseXX Azt hittem először, a sivatagban illetékes, Izraelt jelenti.

  3. Névtelen
    2023.09.13. 21:06

    1995-ben értek el a piros Holdhoz a bibliájukban, ami világ végét jelent, Nagy Anna főszerepében, azzal a céllal, hogy globális világtestvériséggé állítják majd össze a bibliai csapásokat, amiket Istálló-Vénusz áldozással emberré nemesítettek. Ekkor Fenyő névvel elölről kezdték a lengyel teremtési történelmet angyal főszerepével Fenyő Miklósnak, tisztítva és nemesítve az irigység kezdetével Fábry ismételt berendezésével a sátán népét, melyeket azóta vonultatnak az egész világban. Ekkor ismét az Iker toronyhoz értek, lejöttek a pöcegödörbe a nagypán utcájukba, amivel 88 éve hosszabbítanak és mentek végig Simon kezdettel a könyveiken, szerepeiken, elmebetegségeiken megállás nélkül, 1997-es leinjekciózásom és legyógyszerezésem óta ünnepelve a Feketevonat kezdetével a győzelmüket. Ezt muszáj leírni a háttér pontos megismeréséhez. A médiában közvetítették, mikor mit tettek, hol járnak a szereplőkkel, meg a tetteikkel, mint az amerikai honfoglalással. A barakkosok mindezt tudták, mert terelgettek engem a tatárdombi Braun vörös botos főszereplőjük házában, hogy milyen érzést meggyalázottnak lenni? Mert őket az ss fasiszta meggyalázta a barakkokban. Hallgatnak valamennyien, egymás ellen hazudnak és végtelen időhúzásra rendezkedtek be a cigányságával Romániának globális világtestvériségként a zsidósággal együtt. Iker toronyhoz rendelték az ózdi Ízisz-Jézus elméletüket, nap és hold jelével a kínai egykori pusztítónak a Pszichografológiai könyve alapján Szepes Máriának.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük