Ha a NER-elitről, illetve a gazdagodásukról kérdezték a kormányfőt, ő mindig elővette a panelt: üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Vagyis lényegében azt állította, hogy nem tartozik felelősséggel az ilyen ügyek iránt, mert ezeknek a milliárdoknak semmi közük a politikához. Most viszont Kövér László egy interjúban azt mondta, „mint látjuk, van”.
„Négy éve tartja magát makacsul a kormányfő ahhoz, hogy a kabinet számára is kínos témákat azzal hárítja el, üzleti ügyekkel nem foglalkozik”, írtuk még egy 2019-es cikkünkben, vagyis most már nyolc évről beszélhetünk. Akkori gyűjteményünkben benne volt, hogy Orbán mikor és pontosan milyen újságírói kérdéseket hárított ezzel, a főszereplők aligha meglepő módon Tiborcz, Garancsi, Mészáros voltak.
Ennek fényében egészen érdekes Kövér László interjújának egyik megállapítása a Mandinerben. A politikus hosszan beszélt aktuális nagypolitikai ügyekről (háború, energetika, amerikai-magyar kapcsolatok, EU), majd utolsó kérdésként megkapta, hogy ő is elítéli-e a jachtozást, mint Gulyás Gergely. Az önmagában is érdekes, hogy miután Gulyás révén a politikai elit elkezdte az az üzenetet küldeni a nem politikus Mészáros felé, hogy kicsit visszább kéne venni a látványos luxusból (erről gyorselemzésünket itt olvashatják), a jelek szerint a Fidesz nem állt le a témával, Kövér is ráerősített egy kormánybarát médiumban minderre.
De a válasz ezen felül is fontos és figyelemreméltó. Így hangzott: „egy olyan történelmet megélt országban, mint a miénk, akkor is méltósággal és bölcsességgel kellene viselni az átlagból való kiemelkedés szerencséjét vagy isteni adományát, ha mindennek semmi köze nem lenne a politikához.
De, mint látjuk, van.
Az intelligencia és a felelősségérzet átlagos szintjének megléte mellett – azt hiszem – ez könnyen belátható”.
Egy válasz
Nocsakx