Volt szlovák külügyminiszter szerint Fico odaadná Dunaszerdahelyt és környékét Magyarországnak

KÜLFÖLD

augusztus 31., 11:21

Rastislav Káčer mindennek nevezhető, csak az Orbán-kormány barátjának nem. A 2022 szeptembere és 2023 májusa között külügyminiszterként tevékenykedő diplomata, egykori amerikai, magyarországi és csehországi nagykövet többször is úgy szólt be Orbán Viktor miniszterelnöknek és rendszerének, hogy az még az Amerikai Népszavának is becsületére válna.

Szerinte például pszichiáter kellene annak, aki elhiszi, hogy az aggastyán Soros Györgynek ördögi terve van, a magyar kormány mintha a Kreml kézikönyve szerint érvelne, Putyin ukrajnai győzelme esetén Magyarország ráhajtott volna Kárpátaljára, a Fidesz gyűlésén jelen lenni meghívottként pedig olyan volt, mintha a 30-as években a német náci párt kongresszusán lett volna. És ez még nem minden: Orbán Viktort

A részben magyar származású Káčer most a pozsonyi Denník N-nek adott interjút, amit magyar nyelvű kiadása, a Napunk szemlézett. Néhány érdekesebb részlet az interjúból:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és szlovák hivatali partnere, Rastislav Kácer kezet fog Pozsonyban 2022. december 5-én.
photo_camera Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Rastislav Kácer Pozsonyban 2022 decemberében Fotó: Jaroslav Novak/MTI/MTVA
  • A politikába a szeptemberi választás után se akar visszatérni, 2022-ben is csak azért vállalta a feladatot, nehogy az ország közelebb sodródjon Orbán irányvonalához.
  • Robert Fico, a hatalomba éppen visszatérni készülő korábbi miniszterelnök győzelme esetén a magyarok javára lemondana Dunaszerdahelyről és környékéről a nyugalomért cserébe, hogy meglegyen a saját autokrata állama a Tátra alatt.
  • Amikor Novák Katalin magyar köztársasági elnök Pozsonyban a „mi magyarjainkról” beszélt, úgy érezte, tőrt döfnek a szívébe. „Maguknak itt nincsenek semmilyen magyarjaik, ezek a mi magyarjaink, büszkék vagyunk rá, hogy itt élnek, és megteszünk mindent, hogy komfortosan érezzék magukat, mint otthon.” – gondolta akkor.

A szeptember 30-i szlovákiai parlamenti választás nagy kérdése, hogy az orosz-ukrán háborúban Orbán úgynevezett békepárti irányvonalát képviselő Robert Fico 2018 után visszatér-e miniszterelnökként a hatalomba. A felmérések szerint a legnagyobb esélyes még mindig a Fico vezette Smer, de jön fel rá a liberális Progresszív Szlovákia. A Smer hatalomra jutása esetén akár összeállhat egy populista kelet-közép-európai tengely Orbánal, Ficóval és Aleksandar Vučić szerb elnökkel.