Iskolában
*
Tanfelügyelő látogat az iskolába. Amikor a tanító néni azt kérdezi, milyen eredményeket értünk el az első ötéves tervben a burgonyatermesztés terén, Móricka jelentkezik.
– Az első ötéves terv erőfeszítéseinek köszönhetően – hadarja – mamár annyi burgonya terem hazánkban, hogyha azt mind halomba raknánk a Sztálin téren, felérne az égig,a jó Isten lábáig!
A tanító néni elszörnyedve rászól:
– Na de Móricka! Hogy mondhatsz ilyet, amikor pontosan tudod, hogy nincs Isten.
Mire Móricka:
– Na és krumpli van?
*
– Na, gyerekek – mondja a tanító néni -, ki tudna nekem egy szép nagy folyót mondani? Pistike?
– A Nílus.
– Jól van, kisfiam. Hát te, Jancsika?
– A Volga.
– Még jobb. És te, Móricka?
– A Duna.
– Rendben van, Móricka – mondja a tanító néni -, de miért kellett ezt súgni?
– Azért, tanító néni kérem, mert tegnap este azt mondta a papám, hogy arról, ami nálunk folyik, csak súgva lehet beszélni.
*
„Épülő-szépül” életünk megannyi adatát felsorolta már a pártnapi előadó. Most a hozzászólókon van a sor.
Kohn jelentkezik:
– Én csak annyit szeretnék mondani, hogy éljen a Rákosi elvtárs.
Taps. Mindenki el van ragadtatva. Milyen talpraesett ez a Kohn, milyen szellemesen nyilvánvaló összefüggést teremtett „épülő-szépülő” életünk tényei és népünk szeretett vezére közzött, akinek mindezt köszönhetjük!
Amikor a taps elül, Kohn Újra szólásra jelentkezik:
– Én csak annyit szerettem volna mondani, hogy éljen Rákosi elvtárs…
Újra tapsvihar, mindenki feláll. De azért már vannak, akik rossz néven veszik Kohntól, hogy így ki akarja élvezni sikerét.
Mihelyt a vastapsnak vége, és mindenki leül, Kohn ismét felnyújtja a kezét:
– Elvtársak, én csak azt szerettem volna itt felvetni, hogy éljen Rákosi elvtárs…
A párttitkár szelíden közbeszól:
– Már felvetetted, Kohn elvtárs.
– De egyszer sem hagytátok végigmondani. Mert én csak azt szerettem volna felvetni, hogy éljen Rákosi elvtárs havi hétszázötven forintból!
*
Amikor a taggyűlésen elhangzik a kérdés, kinek van valamilyen kérdése, Kohn jelentkezik és egy egész sor kérdést tesz fel, mondjuk, a megemelt ötéves terv célkitűzseit illetően.
A legközelebbi taggyűlésen újra a feszített tervről esik szó. Most Grün jelentkezik:
– Emlékeztek, elvtársak – kezdi -, hogy a legutóbbi taggyűlésünkön Kohn elvtársunknak egy egész kérdés lajstroma volt? Nekem már csak egy kérdésem maradt. Hol van Kohn?
*
Az egyik tagrevízió alkalmával Kohnt kizárják a pártból. Kohn mélyen lesújtva hazamegy, lefekszik aludni.
Másnap felkeresi barátja, Grün.
– Hogy vagy? – kérdezi részvéttel.
– Jaj, csodálatos álmom volt! – meséli Kohn ragyogva. – Képzeld, azt álmodtam, hogy amerikai ejtőernyősök szálltak le a Parlament előtt…
– Pszt! Megőrültél?
– Várj, még nincs vége. Ahogy leszálltak, mindjárt díszszádad formájában el is helyezkedtek a Kossuth Lajos téren ésé akkor egy csodaszép ezüst Zeppelinből maga Eisonhower ereszkedett alá egy hófehér lovon…
– Kohn, neked teljesen elment az eszed! Én ezt hallgatni sem bírom!.. Eljön az ember hozzád és halálos veszedelembe hozod? Én elhatárolom magam tőled!… Téged igenis joggal zártakk i a pártból,ha ilyeneket álmodsz!
– Várj még egy percig. Mert ezután az történt, hogy bilincsbe verve odahozták Eisenhower elé Rákosi elvtársat… súlyos kéz- és lábbilincsben…
Grün szeme felcsillan, hangos lelkendezésbe kezd:
– És te, életed kockáztatásával megmentetted?
Kiszabadítottad? Mert akkor már értem, hogy mertél ilyen borzasztót álmodni!
– … És odakísérték Eisenhower elé, és akkor Eisenhower felemelkedett a nyeregben és azt kiáltotta: „Kohn! Hozzák ide Kohnt!” , és én ott álltam a tömegben és odafurakodtam eléje és akkor azt mondta az Eisenhower a Rákosi elvtársnak: „Jól nézze meg, Rákosi elvtárs, ezt az embert! Ez az ember annak ellenére, hogy minden őse a magánszektorban tevékenykedett, egy igazi, egy lelkes kommunista! Rosszul tette Rákosi, hogy a felülvizsgálatkor kizáratta a pártból!”…
Nahát ez volt az én gyönyörűszép álmom.