Csöbör intézte? AKKUMULÁTOR-FELDOLGOZÓ ÉPÜLHET ALSÓZSOLCÁN
Éves tízezer tonna kapacitású akkumulátor-feldolgozót tervez a részben szlovén magánemberek tulajdonban lévő Andrada Group Magyarország Kft. Alsózsolcán, írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal közleményére hivatkozva a villanyautosok.hu.

Az új üzemben a Magyarországon lítiumion akkumulátorokat előállító gyárak (pl.: dél koreai SAMSUNG SDI gödi, az SK Battery Manufacturing Kft. komáromi, a japán Yuasa Magyarország Kft. miskolci) gyárából származó gyártásközi selejt akkumulátorblokk (nehézfémeket tartalmazó fémoxid) gyűjtését, előkezelését és hasznosítását tervezik.

Az új létesítmény 60.000 négyzetméteren valósulna meg Alsózsolcán a település ÉK-i részére (Gyár utca) tervezett ipari parkban. Az üzem mintegy 70 alkalmazottat foglalkoztatna három műszakban. A telephelyen lakossági akkumulátor-átvételt nem terveznek és építkezésre sem kell számítani, meglévő épületet használnának fel.

A portál szerint az akkufeldolgozó üzemben nikkel, kobalt, mangán és lítium (Ni, Co, Mn és Li) kinyerését végzik majd. A tervezett munkafolyamatok az akkumulátorok töltésmentesítésével kezdődnek, majd nitrogén védelmi rendszer melletti cellaőrlés, szárítás, kalcinálás, a keletkező gázok kezelése és leválasztása, végül légkezelés következik.

A tevékenységhez a cég egyidejűleg 40 tonna veszélyes hulladékot tárolna a telephelyen. A tervezett napi járműforgalom 20 db személygépkocsi és 2 db nehéz tehergépkocsi. A telephelyen véggázkezelő és porleválasztó létesítését tervezik, valamint a technológiai szennyvíz is elszállításra kerül.

A telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálat szükségességére, továbbá a környezeti hatástanulmány tartalmára vonatkozóan a közlemény 2023.08.22-i megjelenését követő 21 napon belül közvetlenül a Környezetvédelmi Hatósághoz észrevételt lehet tenni.

Magyarországon egy hasonló profilú, dél-koreai tulajdonú üzem engedélyét a napokban vonta vissza az illetékes hatóság sorozatos szabálysértések miatt – derül ki a villanyautosok.hu cikkéből.