Nem fogy a bor Franciaországban, megsemmisítik

Franciaország 200 millió dollárt, vagyis több mint 70 milliárd forintot szán a költségvetéséből a borászoknak, akik az ágazat anyagi nehézségei miatt arra kényszerülnek, hogy megsemmisítsék a fel nem használt termékeiket, és átálljanak más áru termelésére, írja a TastingTable. A hírt pénteken jelentette be Marc Fesneau, Franciaország mezőgazdasági minisztere.

Bár elsőre furcsának tűnhet, hogy az egyik legnagyobb bortermelő ország a világon miért szán ilyen sok pénzt arra, hogy a borászok más termékek gyártására álljanak át, de valójában a magyarázat kézenfekvő: az országban az alkoholfogyasztás összességében folyamatosan csökken az 1960-as évek óta. Ekkor kezdődtek el ugyanis azok a társadalmi kampányok, amik az alkoholfogyasztás negatív egészségügyi hatásaira hívták fel a figyelmet.

Jelenleg a vörösborok iránti kereslet feleakkora, mint az 1990-es években volt. És bár az alkohol iránti kereslet 2020-ban (a járvány első évében) több mint 17 százalékkal nőtt, a bor iránti kereslet még ekkor is csak kevesebb mint egy százalékkal lett nagyobb.

Úgy néz ki, hogy az emberek a bor helyett szívesebben fogyasztanak sört vagy más szeszes italt, éppen ezért a francia kormány arra kérte a borászokat, hogy a jövőben igazítsák termelésüket a kereslet megváltozásához.https://telex.hu/kulfold/2023/08/26/franciaorszag-boraszat-agazat-penz-nehezsegek-fogyasztas-csokkenes