Gulyás Gergely kemény üzenete Mészáros Lőrincnek: kisebb hajót, nagyobb szerénységet!

Az elmúlt napokban sokat lehetett olvasni Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea luxusnyaralásról. Mint ismert, a multimilliárdos, kormányközeli vállalkozó és felesége a Rose d’Or nevű, nagyjából 27 milliárd forintba kerülő luxusjachton többek között a francia Riviérán, San Remóban és Monacóban is nyaralt, miközben nem egyszer milliókat érő ruhákban fotózták őket.

Az RTL most megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy mi a véleménye arról, hogy a nemrég alapított magyar szuperbank, az MBH leányvállalata, Euroleasing vette tulajdonába a nagy értékű jachtot, amin Mészárosék pihenték ki az év fáradalmait – szúrta ki a szeretlekmagyarorszag.hu.

„A jelenlegi helyzetben én mindenkitől sokkal nagyobb szerénységet várnék és azt fontosnak tartom, hogy senki ne gondolja azt, hogy nem részese annak a nemzeti közösségnek, amely egyébként hihetetlen nehézségekkel szembesül itt a koronavírus után, háborús időszakban. De természetesen céges döntéseket a cég vezetőinek, felügyelőbizottságának kell minősíteni és ezeknek a jogszerűségét is nekik kell biztosítani” – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A riporter arra külön rákérdezett, hogy szerénység alatt mit ért Gulyás. A politikus azt válaszolta:

„Kisebb hajó, nagyobb szerénység!”

15 Responses

  1. Gulyás Gulyás kommunizmusát ismétli a miskolci Mészáros Kata kocsmai berendezésnek,Varga hosszabbítással nagy közös áldozással, megváltási tervével és gyalázatával a Mészáros gázszerelő berendezésüknek?

    1
    1
  2. Nem arról volt szó, hogy azért kell tizenezermilliárdokért nemmzetthy burzsoáziát építeni, hogy majd ha baj lesz, akkor segítsenek?

  3. Tényleg, megjelent már a kiiras, hogy kineveznek 30 – 40 Lölőt? Van pályázat is vagy csak döntés?

  4. Nem rossz terelés, mintha Lölőnek lenne bármi köze ahhoz, hogy mit vesz, mit ad el, vagy kihez megy hozzá. ?

  5. A régi (adat)vagyonhordozó szavatossága lejárt, meg kell kezdeni az (adat)vagyon átmentését új (adat)vagyonhordozóra…

  6. Egyrészt ezzel úgy tesz (eljátssza), mintha tényleg a Lölőé lenne az Aranyrózsa; másrészt dobott egy koncot a jónépnek, hogy lám, ők milyen népbarátok, és elítélik az ilyen rongyrázást.

  7. Megjöttek a közvélemény-kutatási eredmények. Pesty megfogalmazta az új irányt: nem a kirakatban kell lopni.

  8. Én ezt nem értem.
    Ha Lőrinc saját erejéből lett milliárdos 🙂 🙂 :), akkor a kormány egyik miniszterének mi köze ahhoz, mire költi a pénzét?
    Miért szól bele abba, hogy Magyarország legsikeresebb vállalkozója mire költi a pénzét? Ja, hogy tíz év tagadás után mégis állami csöcsön lógó fideszes ártánynak minősül?

  9. Ha emlékeim nem csalnak nem rémlik hogy Kádárnak hajója lett volna? De hát kellett nekünk a rendszerváltás hogy az ilyen gázszerelők az adrián hajózgassanak az én adómból.

  10. 1. A yacht nemis a Lölőé.

    2.Lölő csak pörköltet akart zabálni egy sörrel a strandon , nem is akart menni, csak az Andi kérésére muszáj volt neki . . .

  11. Ez a Gulasch gyerek eleinte még hebegett – habogott, mostanra már úgy hazudik, mint a vízfolyás és még a szeme se rebben !
    Még Kovács Zoli is elbújhat ettől a gyors fejlődéstől . . .
    Mondjuk, van az a pénz . . .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű