2030 körül az első osztályt megkezdő gyerekek fele ultraortodox lesz

Ha a nagyobb képet nézzük, a tiltakozások hátterében egy régi probléma is megjelenik, méghozzá a vallásos ultraortodox lakosság privilégiumai. A jelenlegi kormány támogatja, hogy számukra ne legyen kötelező a világi oktatás, vagyis a gyerekek ne tanuljanak például matematikát, fizikát, kémiát, angolt. Ezzel kapcsolatban az a problémája a többségnek, hogy amikor az ultraortodox gyerekek 18 évesen kikerülnek az iskolából, esélyük sem lesz arra, hogy részt vegyenek Izrael gazdasági vagy tudományos életében. Egyébként voltak próbálkozások, hogy az ultraortodoxokat bevonják a startup ökoszisztémába, mert a vallási tanulmányaiknak köszönhetően jók az elemzői képességeik, de összességében az arányuk igen alacsony az iparágban.

Az előrejelzések szerint 2030 körül az első osztályt megkezdő gyerekek fele ultraortodox lesz, ez pedig olyan magas arány, hogy vannak, akik attól tartanak, hogy néhány évtized múlva Izrael egy elmaradott ország lesz, mert a lakóinak jelentős hányada nem felel majd meg a kor követelményeinek. A tiltakozások hátterében az is ott áll, a világi lakosság kezdi megunni, hogy ők tartsák el ezt a csoportot.https://forbes.hu/uzlet/startup-izrael-tuntetes-jogrendszer-atalakitas/