Skip to content

Fizetésképtelenséget jelentett az Országos Roma Önkormányzat

Fizetésképtelenséget jelentett az Országos Roma Önkormányzat

Lakatos Oszkár szerint a politikai és anyagi felelősség mindezért a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárságát terheli.

Bejelentettem az Országos Roma Önkormányzat teljes ellehetetlenülését és fizetésképtelenségét

– mondta a Népszavának Lakatos Oszkár, az ORÖ elnöki teendőket ellátó általános elnökhelyettese. Lakatos azt mondta, erről már július 21-én tájékoztatta Fülöp Attilát, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárát, később pedig küldött neki egy újabb levelet is.

Az elnökhelyettes szerint a testület most teljesen megbénul, leáll a hivatala, valamint intézményeinek működése is. Jelenleg a közgyűlés összehívására sincs pénz, a képviselők így semmilyen aktuális ügyben nem tudnak döntéseket hozni. Az elnökhelyettes szerint a Belügyminisztérium mulasztotta el feléjük a segítségnyújtást, az általuk okozott kár pedig a „teljes magyarországi roma társadalom nemzetiségi jogainak jogellenes csorbítását jelenti”. Lakatos Oszkár szerint a csődért a politikai és anyagi felelősség kizárólag a Belügyminisztérium államtitkárságát terheli.

A tárca egyelőre nem reagált a Népszava megkeresésére. Azt viszont már korábban megírták, hogy a belügy összesen több mint egymilliárd forint visszafizetését követeli az ORÖ-tól, a szervezet körüli korábbi korrupciós botrányok, például a Farkas Flórián-féle vezetés alatti Híd a munka világába program körül kialakult balhé okán.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2023.08.11. 11:00

    Majd Göncz tata kegyelmet ád és 30 évre titkosíttatja.

  2. Névtelen
    2023.08.11. 19:08

    A mondatát Göncznek sokszor leírtam, mint Varjú népe egyetlen maradékának: Ha én egyszer kinyitom a számat.
    Most valdens lett, beázással volt megjelölve, Müllerék futtatták. Végtelen a spiritiszták, mint atlantiszi lopott dallamosok másik világa, amit vonultatnak szappantisztító sorozatokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük