Kedvés a természettudományos tanár, a Miskolci Egyetemen nem is indul fizika, kémia, biológia tanári képzés

Alig lesz biológia-, kémia- és fizikatanár, de az Orbán-kormány rekordként hirdeti a pedagógusképzésbe felvettek számát – írja Népszava. Mindössze 1550-en kerültek be idén az ötéves tanárképzésbe, és még közöttük is alig vannak, akik természettudományi tárgyakat oktatnának.

Gulyás Gergely nemrég egy Kormányinfón azt mondta, megoldott a pedagógus utánpótlás, ugyanis rekordot döntött idén a pedagógusképzésbe felvettek száma. Ehhez képest az ország legnagyobb tanárképzőjén, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanárképző Központjában, az ötéves osztatlan tanárképzés keretében mindössze 5 új hallgatót sikerült felvenni kémiatanár szakra valamilyen szakpárosításban – derült ki a felvi.hu adataiból.

A Miskolci Egyetemen 11-en tanulnak tovább földrajz-történelem tanári szakon, fizika, kémia, biológia tanári képzés nem indul.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen semmilyen szakpárosításban nem hirdettek meg természettudományos tanári képzést.

Mindebből jól látszik, hogy az ötéves osztatlan tanári képzésen belül rendkívül alacsony azoknak a tanárjelölteknek a száma, akik természettudományos tantárgyakat oktathatnak majd, ha egyáltalán lediplomáznak vagy tanári pályára állnak – írta meg a Népszava.

168 óra