Ezek mennek Facsén… Veszélyeshulladék telep

13 Responses

  1. Arra a kis időre? Megmondta Gréta.

    „Greta Thunberg:8,5 év és jön a Világvége

    8 és fél év múlva vége a civilizációnknak, és ti, felnőttek nem vesztek tudomást róla. Nem vesztek tudomást a számokról. Ti, politikusok, újságírók, nem vagytok elég érettek, hogy szembenézzetek ezzel. Mindent ránk hagytok. A gyerekeitekre. A politikusok, üzletemberek, újságírók azt mondják, nem értenek egyet velünk. Hogy amit mondunk, az túlzás, fölösleges vészharang-kongatás. Nekik ez a válaszom: olvassák el a legújabb IPCC jelentés második fejezetének 108. oldalát.”

  2. Még szerencse, hogy Böszme 2010-ben egy virágzó országot adott át

    Máig sem értem, hogy miért mondott le, mint pártelnök, mint miniszterelnök

    Hiszen egy hiper-szuper pénzügy-jogász , az új kor miniszterelnöke volt az ágyában.

    3
    3
    1. Működőképes országot, gazdasági sikereket, nemzetközi tekintélyt 13 év kétharmados kormányzás után sem tud felmutatni a Fidesz, így aztán nem marad más, mint a gyurcsányozás…

      2
      2
      1. Húúúúúúúúúúúú wazze!

        Mit szedsz?

        megvan még az impexes külügyminiszteretek a 99-es mozgalomban?

        2
        1
      2. Szóval miért írta meg magányosan egy szállodai szobában a lemondó levelét Angelának.
        Ellőtte felhívta a Klárát?

        Erről beszélj!

        2
        1
  3. „SZIJJÁRTÓ PÉTER ÜZENT DAVID PRESSMANNEK
    2023 JÚLIUS 18. FLAG

    Szijjártó Péter vasárnap délelőtt egy gólya családról tett ki képet Facebook-oldalára, ezzel a rövid megjegyzéssel: „Anyuka, apuka, gyerekek. Egy család.”

    1
    3
    1. „Akadtak azonban olyan kommentelők is, akik némi biológiai ismeretterjesztéssel másra hívták fel a figyelmet. Például arra, hogy a felnőtt gólyák csőre piros, így a szürkés-fekete gólyák mind fiatal egyedek, azaz testvérek lehetnek (a gólyák első évének végén változik a fekete csőr pirossá).”

      1
      1
      1. a hálaadási pulykák késes támadóiról az indiánok tömeggyilkosairól mégsem értekezhettek

        2
        1
  4. a hálaadási pulykák késes támadóiról az indiánok tömeggyilkosairól mégsem értekezhettek

  5. Szóval miért írta meg magányosan egy szállodai szobában a lemondó levelét Angelának.
    Ellőtte felhívta a Klárát?

    Erről beszélj!

    1
    1
    1. Te meg arról, hogy miért írsz még be mindig minden kommentet kétszer? Ennyire gyengeelméjű vagy, hogy nem tutod megtanuni?

      1
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű