Skip to content

Belépett a helyiségbe a Főfelügyelő Úr! Félbeszakították az Átlátszó interjúját Portik Tamással

Belépett a helyiségbe a Főfelügyelő Úr! Félbeszakították az Átlátszó interjúját Portik Tamással

Később technikai problémákra hivatkozott a bv-intézet, az újságírók szerint „a videó kiváló minőségben ment, minden látható és hallható volt”.

Interjút akart készíteni az Átlátszó a börtönben ülő Portik Tamással, de alig 20 perccel a 60 percesre tervezett Skype-interjú kezdete után, „technikai okok miatt” megszakították a beszélgetést, noha a portál munkatársai semmiféle technikai problémát nem tapasztaltak. Az esetről az Átlátszó maga számolt be honlapján, mely azt írja, hogy a beszélgetésről készült hangfelvétel 18. percében belépett a helyiségbe egy Főfelügyelő Úrnak nevezett egyenruhás férfi, és közölte: „Technikai okok miatt meg kell szüntetnünk az interjút.” Aztán ismét azt mondta: „Kérem, szakítsák meg”.

A portál a hvg.hu újságírója, Dezső András új könyve kapcsán szerette volna kérdezni a ’90-es évek alvilági gyilkosságai (a Fenyő-, és a Prisztás-ügy, az Aranykéz utcai robbantás) miatt 2012 óta börtönben ülő Portik Tamást. A „Nagyfőnök – Portik Tamás és körének felemelkedése és bukása” című könyv többek között a ’90-es évek máig megoldatlan alvilági leszámolássorozatáról, és Portik abban való szerepéről szól, az Átlátszó is erről tervezte kérdezni az egykori maffiózót.

Erre engedélyt is kaptak a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnokának általános helyettese, Rózsahegyi Tamás büntetés-végrehajtási ezredes, büntetés-végrehajtási főtanácsosától. Július 31-én 11 és 12 óra között az intézet sajtóreferensének jelenlétében kellett volna az interjúnak megtörténnie, azt azonban a fent idézett módon megszakították, az Átlátszó pedig hiába kérdezte, mi az oka a megszakításnak, nem kaptak választ, a főfelügyelő csak annyit mondott: „Nem mondtak semmit, csak ennyit tudok”. A később telefonon, majd SMS-ben megkeresett sajtóreferens is technikai hibával indokolta a megszakítást.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



5 Comments

  1. Névtelen
    2023.07.31. 18:46

    Vitt lóvét a Tóninak is.Csak ebben az országban senki nem tudja ki is az a Tóni..

  2. Névtelen
    2023.07.31. 18:46

    2001-ben az első orbán kormány idején titkosították 85 évre az olajszőkítést. Vajon miért volt olyan fontos anno az orbán kormánynak? Na vajon miért??????

    5
    1
  3. Névtelen
    2023.07.31. 19:22

    Nem engedik az igazság felfedését, még ha el is mondaná valaki.

  4. névtelen
    2023.07.31. 21:42

    Portik Tamás volt az Energol rt ügyvezetője, és a fő beszállítója az ETL Kft volt.
    Na, ki is volt az ETL ügyvezetője? Nem egy másik Tamás?
    A magyar újkori történelem legsötétebb korszaka volt az olajszőkítések időszaka!

  5. Névtelen
    2023.07.31. 21:46

    Világ-Magyarország készült nagyon régóta, miután felszámolták Magyarországot, ezért kellett titkosan végrehajtani

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük