Meddig fognak még ráfizettetni? Vérlázító! – fakadt ki  a miskolci nő

ÉRTHETETLENÜL MAGAS GÁZSZÁMLÁT KAPHATTAK AZ ÁTALÁNYDÍJASOK

Kujan István
Augusztus 1-jén indul az új lakossági rezsiév, de még nem tudni, hogyan is fogják számolni a gáz és az áram árát. Közben országszerte érthetetlenül magas gázszámlákat kaptak átalánydíjas fogyasztók.

Felháborodott panaszlevelekről számolnak be az országos lapok amiatt, hogy átalánydíjas gázfogyasztóként magas – két-háromszoros – összegű új havi részszámlákat kapnak az éves elszámolószámla után. Olvasóink hasonló esetekről panaszkodtak. Piroska és párja átalánydíjas fogyasztó, a most záruló rezsiévre 95 ezer forintra állapították meg az átlagfogyasztásukat- korábban 30-33 ezer forintot fizettek havonta egy köbméter gázért. Nem volt elég az emelt összeg, a februári elszámolásnál további 200 ezer forintot fizettettek ki velük, mondván, hogy túlfogyasztottak. Meg is emelték a havi átlagfogyasztást, így márciustól már 106 ezer forintot fizettek. A napokban azonban újabb, váratlan fordulat következett: a szolgáltató megint arról számolt be nekik, hogy bizony túlfogyasztottak, és ezért újabb plusz 176 ezer forintot kell befizetniük.

– Kifizettünk minden „túlfizetést”. Meddig fognak még ráfizettetni? Vérlázító! – fakadt ki lapunknak a miskolci nő.Mivel a

is ezt javasolta nekik, így a napokban diktálásra álltak át. Mikor lezáratták az órát, akkor kiderült: eddig 170 köbmétert fogyasztottak, szemben a szolgáltató által megállapított 270-es átalánnyal.

– Sokkal kevesebbet fogyasztottunk, mint amit ki kellett fizetnünk az óraállás szerint – vélekedik Piroska, aki szerint „azzal játszanak, hogy azt mondják, elhasználták a kedvezményest gázt, miközben ez nem így van”.

A brutális gázszámlák okát mások mellett a 24.hu is próbálta megfejteni, a lapnál arra jutottak, hogy a július 31-éig tartó rezsiévre kormányzatilag meghirdetett 63 645 MJ kedvezményes gázfogyasztási mennyiség elosztása miatt lehetett az, hogy az új részszámláknál jóval nagyobb összeget kell fizetnie Piroskának is, mint korábban. Az MVM válaszából arra következtettek, hogy valóban így számolhatott a szolgáltató.

Az olvasóik között egyébként voltak olyanok, akik az átlagfogyasztás alatt maradtak, mégis versenypiaci árat is számláztak nekik az új részszámlákon.
A bizonytalanságot nem csökkenti – és akkor finoman fogalmaztunk -, hogy a rezsiszámítás új módját tavaly augusztus elején hirdették meg, és idén július 31-ével lejár. Július végén járunk, de egyelőre semmi információ nincs arról, hogy az új rezsiév mit, milyen változást hoz (hoz-e egyáltalán) a lakosságnak.

Az elmúlt egy évben az átlag alatti fogyasztásra megmaradt a rezsicsökkentett ár (gáznál 102 forint/köbméter, áramnál 36 forint/KWh), felette viszont versenypiaci költséget tükröző „lakossági piaci árat” kell fizetni: a gáz esetében több mint a hétszeresét, áramnál pedig a kétszeresét. Most már egyre inkább égetővé válik a kérdés, hogy megmarad-e az átlagfogyasztásra meghúzott határ, illetve, hogy változik-e augusztustól az átlagfogyasztás alatti és feletti ár. A 24.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint nem fog hozzányúlni a mostani árakhoz a kormány, mert – vélekedett – akkor lesz érdemes csökkenteni a tarifát, amikor ennek van politikai haszna – mondjuk a választások közeledtével. Mindenesetre néhány nap múlva, az új rezsiév kezdetén (talán) már okosabbak leszünk.