Skip to content

Roma tempó. Sport BMW-t vettek falubusznak Karancslapujtőn. Mi valóban határozottan Fidesz-pártiak vagyunk

Roma tempó. Sport BMW-t vettek falubusznak Karancslapujtőn. Mi valóban határozottan Fidesz-pártiak vagyunk

Állami támogatásból, a Magyar Falu Program támogatásával vásárolták a sportautót. Úgy tűnik, Karancslapujtő túllendült a válságon.

A Nógrád vármegyei településen állami támogatásból, a Magyar Falu Program segítségével sikerült vásárolni egy használt „sport” kivitelű BMW-t. A Jótevők Egyesület ötmillióért vásárolt járművén legalább is ez a felirat díszeleg, ami néhány helybelinél kiverte a biztosítékot.

„A rosseb egye meg!” – ezzel mondattal ütötte fel Facebook-bejegyzését Hadházy Ákos független képviselő, aki szerint ez a támogatási pénzek lenyúlásának egy fényes bizonyítéka.

Ráadásul egy másik falubeli egyesület, amelyik alig két éve alakult, máris 7 millió forintos támogatást kapott, egy terepjárót vásárolt – mondta el a Blikk számára a képviselő.

Botos Lajosné, az egyesület alapítója, akinek a lánya, Ágnes az egyesület képviselője és a BMW sofőrje is, a lapnak elmondta: „Soha nem gondoltuk volna, hogy ezzel a BMW-vel bekerülünk a médiába. Valóban pályáztunk, ötmilliót nyertünk. Egy autókereskedőt bíztunk meg azzal, hogy megbízható, jó autót keressen nekünk, amellyel, ha kell, délelőtt a Balatonon, ha kell, délután már Békéscsabán is megjelenhetünk. Rengeteg rendezvényen veszünk részt, főzünk, szereplőket szállítunk, jótékonykodunk, segítünk a rászorulókon, hátrányos helyzetűeken. Van, hogy egy nap ezer adag ételt is megfőzünk” – mondta az autó mellett.

Ágnes szerint jól döntöttek, eszükben sincs lecserélni.

Azt pedig egyenesen kikéri magának, hogy szavazókat szállítottak volna bármikor is: „Mi valóban határozottan Fidesz-pártiak vagyunk, de elmegyünk segíteni ellenzéki képviselők vezette faluba is” – szögezi le.

A polgármester sem lát kivetnivalót az ezüst színű modellben: „Mi 2800 lelkes község vagyunk, sokféle kulturális programmal, az egyesületek gazdaság érdekeinket is képviselik. Valóban láttam a szürke autót, évek óta használják, hordják az embereket, táncosokat, a főzőverseny résztvevőit, felszereléseket. Szavazni pedig minden ember el tud menni a saját lábán is, nincs szükség arra, hogy bárki fuvarozza őket” – foglalta össze a lapnak véleményét Baksa Sándor.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



6 Comments

  1. Névtelen
    2023.07.26. 10:42

    Na, lehet felrakni 2010-es, 2014-es……………….. lemezt. 😆 😆
    „Miért fog csalni a fidesz?
    1. Csak
    2. Mert!
    3. Mert ilyenek!
    4. Azért mert!
    5. Mert miért ne?
    6. Bizonyítsd be, hogy nem!
    7. Ne is tagadd!
    8. Mert félnek.
    9. Mi félünk”
    Idézet

    1
    1
    • Névtelen
      2023.07.26. 12:35

      Lehet tagadni, de felesleges…

      • Névtelen
        2023.07.26. 19:01

        Megnézzem a szavazóköri jegyzőkönyv aláírásod fotóját?

        Ja, hogy hülye vagy hozzá

  2. Névtelen
    2023.07.26. 18:00

    Nagy segítség ez a magyar családoknak.

  3. Névtelen
    2023.07.26. 19:02

    Megnézzem a szavazóköri jegyzőkönyv aláírásod fotóját?

    Ja, hogy hülye vagy hozzá

  4. Névtelen
    2023.07.27. 06:35

    Mi lehet vajon egy fideszközeli alapítvány célja manapság? Hülye kérdés, hogy minek kellett a pénz! Természetesen annak a bizonyos c. tipusú családnak van félre rakva. Basszus! Mit csodálkoztok, 2/3-ad van! Az országnak nincs pénze! Csak a fidesznek,a kormánynak és az alapítványoknak! Tûzoltók önként adták bele az életbiztositásukat. Alavjú, idióta Magyarország! Hát, a boranalitikai szaktanácsadó és az alkalmazott bábjáték mesterképzéseket meg kell erősíteni, mert hatalmas hiány van ezekből a szakemberekből az országban. Itt adják a diplomát azoknak akiknek már csak egy diploma hiányzik az államtitkári kinevezéshez. Tolvajok országlása. Secko jedno alapítvány vagy a vő, vagy apuka illetve a lyuksógor stróman teszi el a pénzt. Vajdaság a k anyját! Egyszerű a kurvatórium’ csicskái majd kiajánlják a haveri körnek ilyen-olyan nulla képességeket sem igénylő feladatkörök megbízások formájában. Mindent meg kellesz szüntetni amit ezek összebarkácsoltak. Tetves tolvajbanda! Mert a lopás nem állhat le. Mennyi közpénzmilliárd vándorol ebből a zsebekbe?! A fideszesek mára teljesen elpofátlanodtak, lopáson kívül másra meg nem jut!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük