– Izgalmas klubélet volt a 70-es évek elején Miskolcon

– Izgalmas klubélet volt a 70-es évek elején Miskolcon – mesélt a kezdetekről. A Gárdonyiban volt egy szervező, Demcsik Iván, aki nagyon értette a dolgát. A mi klubunk vasárnaponként volt. Következetes, szigorú ember volt az Iván, de ennek ellenére mindig telt ház volt. Kirzárólag ingben, nyakkendőben lehetett jönni, a közönség szépen, sorban táncolt, zsinórt lehetett volna kihúzni – mesélte a zenész. A belépődíj 2 forint volt, ugyanennyibe került egy zsíros kenyér is, a klubélet menüje. Akkortájt az Építők zenekarnak volt még klubja, meg a Szinkron nevűnek, az utóbbi együttes a Bartókban zenélt.

A Diósgyőri várban

– Ők voltak a nagy konkurenseink, mindig versenyeztünk, ki játssza jobban a Rolling Stonestól a Statisfactiont.

Mindig hiányzott a „zaj”

Darázs István 1973-ig játszott a Hélioszban, utána ment át az Eddába. Aztán 1986-ban kivándorolt Németországba, 31 évig dolgozott kint. Az idő alatt nem zenélt, legfeljebb a kocsiban énekelt – sofőrként dolgozott –, de mint fogalmazott, mindig hiányzott neki a „zaj”.

boon.hu