Véletlenül derült ki. Veres Pál, Miskolc polgármestere június végén Brüsszelben járt.

 Karácsony Gergely főpolgármesteri főtanácsadója közösségi oldalára posztolt fotóból kiderül, hogy a miskolci polgármester Brüsszelben járt június utolsó napjaiban. Ámon Ada a szűk információkat tartalmazó poszthoz annyit fűzött hozzá: „A három magyar város delegációja, amely tagja a 100 klímasemleges, okos város klubjának”.

Ámon Ada egyébként korábban azzal került be a köztudatba, hogy megszüntetné a sütés-főzésre használt gázt, de az autósoknak is hadat üzent. Ez utóbbit úgy akarják elérni, hogy úgy mint Európában  Magyarországon is kijelölnének úgynevezett „tiszta zónákat”, vagyis olyan védett belvárosi körzeteket, ahová a legszennyezőbb autók nem, vagy csak magas díjak ellenében hajthatnak be. A városháza válaszából kiderül, hogy Veres Pál Márton Ádám klímavédelemért felelős polgármesteri megbízottal utazott,  (aki korábban Gyurcsány Ferenc rendezvényét zavarta meg – a szerk.). A kettőjük kétnapos utazásának költsége hatszázezer forintba került a miskolciaknak.

boon.hu

9 Responses

  1. Pali bácsi! Tessék még sok ilyen , a városnak semmilyen hasznot nem hozó utat igénybe venni a közelgő választások előtt ! Bukott polgármesterként, pedagógus fizetésből ez már nem fog menni !
    Be kell spájzolni a miskolciak közpénzén, mert jön majd a természetes fogyókúra .
    Szégyen ez a kurzus is !

    11
    4
    1. Ő MEGFOG ÉLNI A TUDÁSÁBÓL AKKOR IS, AMIKOR TE A GAZDAGOK ELDOBOTT MORZSÁIT SZEDEGETED!

      5
      10
  2. Nagyon okos város Miskolc, hogy megváltotta magát, mint a világapokalipszis központja a világ összes csapásával és népével, kivégző és nemi gyalázó, csonkító, bénító, deformáló elmebeteg sorozataival.

    6
    1
  3. Veres beszámolt róla Brüsszelben, hogy hány fát pusztított ki parkolóépítés érdekében?

    10
    3
  4. Veresnek felesleges külföldi tanulmányútra menni. Rá csak a kosz ragad, az meg van bőven Miskolcon is. Amekkora rendet tart a városban.

    11
    3
  5. Greencity, ja. A Kilátónál is vagy 1500 m^2-t aszfaltoznak meg betonoznak le.

    7
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű