Skip to content

Orbán elintézte. Konyec Erasmus. Hiába kérte a Debreceni Egyetem az Erasmus finanszírozását tiltó EU-s határozat felfüggesztését

Továbbra is bizonytalan azoknak a helyzete, akik ősszel utaznának ezzel az ösztöndíjjal külföldre az alapítványi egyetemekről.

Az Európai Unió Bírósága elutasította a Debreceni Egyetem keresetét – értesült a Népszava. Ez azt jelenti, hogy hatályban marad az a tavaly decemberi brüsszeli döntés, amely tiltja az oktatási csereprogram finanszírozását a modellt váltott, alapítványi fenntartásba került 21 magyar egyetem esetében.

A debreceni intézmény öt másik, alapítványi formában működő egyemmel együtt indított pert az Európai Bizottság ellen az Erasmus-ügyben. Erre hivatkozva a Debreceni Egyetem külön keresetben kérte, hogy a végleges döntés megszületéséig függesszék fel a brüsszeli tiltóhatározatot. A bíróság ezt elutasította, az eredeti perben pedig csak másfél év múlva várható ítélet – feltéve, hogy a EU-s bíróság azt a keresetet fogadja.

Népszava úgy tudja, hogy bár több pontban is egyezségre jutottak már a felek, de a közalapítványi formában működő felsőoktatási intézmények irányító testületeire jellemző összeférhetetlenség megszüntetéséről még mindig nem tudott megegyezni az Orbán-kormány és az Európai Bizottság.

Ez azért is kellemetlen, mert július közepéig kellene a támogatásra pályázó egyetemeknek és a Tempus Közalapítványnak megállapodniuk az Erasmus+ idén lejáró pályázatainak meghosszabbításáról annak érdekében, hogy tervezni tudjanak azok a diákok és oktatók, akik ősszel mennének külföldre.

Ahogy korábban megírtuk, idén januárban derült ki, hogy az Európai Bizottság döntése értelmében nem kaphatnak friss támogatásokat az EU által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn. Az EU-nak több problémája is volt a felállással. Nem csak az, hogy a kuratóriumokban politikusok is ültek (a miniszterek februárban távoztak), hanem az is, hogy az alapítványok nem tartoznak az uniós közbeszerzési irányelvek szerinti szabályok hatálya alá.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



5 Comments

  1. Névtelen
    2023.07.03. 12:26

    nem azt mondták ,hogy a kormány kipótolja ?!

    a retkescsaládnak biztos.

    7
    1
  2. Névtelen
    2023.07.03. 12:38

    heti viktor gucsmoló, a hvg
    vagy a
    leisztingerNÉPSZAGA?

    1
    6
    • Névtelen
      2023.07.03. 13:13

      Nem mindegy? Attól, hogy egy nem kormánypárti lap írja meg, a hazugság még hazugság marad!

  3. Névtelen
    2023.07.03. 14:36

    Nem is értem, a debreceni birkagyár miért nem putyin díszdoktor elvtárstól kér támogatást, ha már egyszer odáig kurvult, hogy a népírtót díszdoktorrá fogadta.

  4. Névtelen
    2023.07.04. 18:58

    https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/354637000_202287576104978_2070702245971582868_n.jpg?stp=dst-jpg_s600x600&_nc_cat=1&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=YFQSLPt2wUcAX-e1wHp&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfDUo7b7m_p9eS8niAbgXu3C7kRG7dxlLzRWQHQR9Xv-1w&oe=64A8F1B5

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük