Varga Judit. Veres Pál nagy pártfogója lemond

Lemond Varga Judit

2023. június 28. 7:39
Orbán Viktorral már közölte a lemondási szándékát az igazságügyi miniszter.

A 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretnék aktív szerepet vállalni – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Varga Judit azt is elárulta, mivel ez a feladat egész embert kíván, ezért

a kormányfővel már közölte a lemondási szándékát július 31-ével.

Ahogy portálunk is beszámolt róla, a hírek szerint Varga Judit vezetheti a Fidesz listáját a 2024-es EP-választáson, ezt a hírt a miniszter egyelőre nem erősítette meg, mivel a konkrét listához a Fidesz elnökségének döntése szükséges, de azt elárulta, hogy az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét.

Elmondta, úgy gondolja, hogy mindazokat a feladatokat, amelyeket a kinevezésemkor elvállalt, elvégezte. „Az elmúlt időszakban sikerült két nagy megállapodást is tető alá hozni Brüsszelben: decemberben a kondicionalitási eljárásban léptünk egy nagyot előre, májusban pedig az igazságügyi csomagot tudtuk lezárni, már csak a végrehajtás maradt hátra” – mondta.

Hozzátette, egy egész kormányzati struktúrát állítottak fel az elmúlt hónapokban a 2024 második szemeszterében esedékes uniós elnökségünk sikeres lebonyolítása érdekében.

Varga Judit arra a kérdésre, miszerint  van-e erre bármi esély Európában egy konzervatív fordulatra, azt válaszolta, hogy „vannak biztató jelek”. Szerinte „egyre több állampolgár szeretne visszatérni azokhoz az alapértékekhez, amelyeket ezek a pártok képviselnek”.

Ukrajna csatlakozásával kapcsolatban, felhívta arra a figyelmet, hogy „nagyon át kell gondolni a következő időszak stratégiai lépéseit”.

Az európai uniós pénzek kérdéséről elmondta, hogy „az uniós aktusokat, döntéseket meg lehet támadni az Európai Unió Bíróságán, de ennél sokkal nagyobb a politikai probléma”.

Varga Judit, ahogy korábban is elmondta, most újra megerősítette, hogy magyar EU-s elnökség egyik prioritása lesz, hogy „igen alaposan megvizsgálja a jogállamiság érvényesülését az európai uniós intézményeknél is”.

19 Responses

  1. Schadl jó lesz helyére igazsgátügyminiszternek. Vagy valami 150 kilós tesitanár figurát is berakhatnak

    2
    2
    1. eldrogosbuzibulizott ott szájeresz jozefina, és elporcukrozik tompika is, nem lesz gond ezzel se

    1. Hogyne…Finoman szólna az ügynöklány éve ez.Kib@szta a férje,kib@szták az egyetemről, kib@sszák a kormányból, aztán megy az bukott fideszes elfekvőbe az eu parlamentbe a dajcstomik mellé… Ki a hibás?Veres…Mesélj még Bohóc!

      1. Nyugi van! Viktor tudja, mit csinál

        Egy termő, egy biztosíték

        Hegyalján így metszenek a Ficsór szőlőkben is

        Majd Viktor visszakéri köztársasági elnöknek, mint tette az Áderrel.

        Ha, Novák elkanászodna, mint Meloni… Jön Judit

        1. Az egy dolog,, hogy debil vagy, de nem találod kicsit gyanúsnak, hogy egy évvel!!!!!!!!! az eu-s választások előtt egyik napról a másikra leváltották – akarom mondani lemondott – , mert neki a választásokra kell készülnie? :)::):))

  2. Sok választása nincs az embernek,ha fideszes akar lenni. Vagy buzinak és/vagy pedofilnak és/vagy kurafinak és/vagy tranyónak és/vagy tolvajnak kell lennie.

    1. Igaz
      Az nemzeti-szocialista Gyöngyösi-Dobrev kormány lesz Donáth újSZDSZ támogatása mellett.

      Mi lesz a miskolci cocikkal?

      Mennek a levesbe?

  3. Már a kinevezésében kódolva volt a bukása.
    Célfeladatot teljesített,aztán lapát.Csak közben tönkrement az élete.
    Megérte?

  4. Szemetek vagytok…Azért vágyik brüsszelbe ,hogy ott is a miskolciakért dolgozhasson…:):):)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű