Miskolc-Budapest. Hogyan történhet meg, hogy 30 év elteltével, nem hogy csökkent volna a menetidő, hanem inkább nőtt.
Budapest, Hungary, July 02: Residents and visitors of the city of Budapest await a train on the inner platform of Keleti station on July 02, 2018.

22 perccel lassabb 2023-ban egy magyar IC vonat, mint 1991-ben: megéri inkább autóval menni?

Kiszámoltuk, hogy az ország kilencedik legforgalmasabb, Miskolc-Budapest vonalán, ami mostanában igen sokszor kerül az utazóközönség célkeresztjében, az IC-k által futott vasúti menetidó az 1991-es indulás óta 16-22 perccel lett magasabb 2023-ra. Ezt a lassulást ráadásul csak részben magyarázza, hogy korábban a vonatok sehol, most viszont van hogy a két nagyváros között 3 helyen is megállnak. Ehhez mérten legalább ekkora probléma, ami a vasúttársaság is elismer, hogy a „Hatvan–Miskolc vonalszakasz általános műszaki állapota mára jelentősen leromlott”, ez pedig nincs jó hatással a menetidő alakulására. A vonallal kapcsolatos legnagyobb problémákról kérdeztük a MÁV-ot, de ezen felül kiszámoltuk azt is, hogyha egy átlagos benzinfogyasztású személyautóval vágnánk útnak, akkor az mennyibe kerülne. Félig lelőjük a poént, sokkal többe, mint vonatozni, igaz gyorsabbak lennének… ahogy gyorsabbak hasonló távon az Ausztriában közlekedő vonatok, de még mennyivel! Na de milyen áron?

A Budapest-Keleti pályaudvar Miskolc vasútvonalon 2022-ben 4 millió utazás történt. Az utasszámot tekintve így ez Magyarország 9. legforgalmasabb vasútvonala. A szakaszon tehát az adatok alapján a tavalyi évben naponta átlagosan majdnem 11 ezer utazást bonyolítottak a magyarok. Hiába azonban a nagy mennyiségű utas, és a 21. század, a vonalon csőstül jelentkeznek a bajok. Rengetegen panaszkodnak az internet szinte összes fórumán állandó késésekre, a klímaberendezések nem működésére, de a helyenként rendkívül lassú, 50-60 km/s-h vonattempóra is.

A sorozatosan felmerülő kényelmetlenségek kapcsán megkerestük a MÁV-ot, mi okozza az utazóközönség életét megnehezítő bajokat. De kíváncsiak voltunk arra is, hogy a vasúttársaság mennyire hallja meg az utazóközönség szavát. Kutatásaink során ráadásul évtizedes léptekben mérhető anomáliára leletünk, kezdjük is elsőként ezzel.

Budapest-Miskolc menetidő

Cikkünk írásának pillanatában Budapest és Miskolc között az IC vonatok menetideje 2 óra 3 perc, ehhez képest Miskolc és Budapest között ugyanígy IC-vel már 2 óra 9 perc a menetidő. Az ügy pikantériája viszont az, hogy 1991 nyarán, tehát immáron 32 éve, amikor az országban elsőként ezen a szakaszon elindultak az IC típusú vonatok, azok menetideje 1 óra 47 perc (!) volt. A különbség tehát 16, illetve 22 perces. Hogyan lehetséges ez, hogyan történhet meg, hogy 30 év elteltével, nem hogy csökkent volna a menetidő, hanem inkább nőtt.

A MÁV közlése szerint az 1991. június 2-án a MÁV-nál elsőként bevezetett InterCity szolgáltatás keretén belül a miskolci vonalon a Lillafüred, Szinva, Sajó, Borsod és Hámor InterCity-k megállás nélkül tették meg a távot. Azóta viszont, a vasúttársaság közlése szerint, önkormányzati kérésre több, általában nagyobb, forgalmas csomópontokon is megállnak. Úgy mint Hatvan, Füzesabony és/vagy Mezőkövesd. Ezek a többletmegállások pedig menetidőnövekedéssel járnak:

Budapest–Miskolc viszonylatban 6 perccel, Miskolc–Budapest viszonylatban 11 perccel.

Igen ám, csakhogy ha a többletállomásokat elméletben lecsípnénk, még akkor is Budapest-Miskolc viszonylatban 10, Miskolc-Budapest viszonylatban pedig 11 perccel még mindig lassabbak lennének most, 2023-ban a távon közlekedő IC vonatok, mint amilyenek voltak 1991 nyarán. Önmagában tehát a többletmegállók nem indokolnának ekkora menetidőd különbséget 1991 és 2023 között. De akkor mi áll még a háttérben?

A Hatvan–Miskolc vonalszakasz általános műszaki állapota mára jelentősen leromlott, sok helyen sebességkorlátozások okoznak menetidő-többletet

– árulta el a Pénzcentrum kérdésére a MÁV, akik azt is elismerték, hogy a nyári kánikula időszakban a tartósan magas hőmérséklet esetén a vasúti közlekedés biztonságának fenntartásához további korlátozásokat vezethetnek be, így esetenként a késések is gyakoribbá válhatnak egy-egy időszakban.

A MÁV egyébként azt is közölte, hogy éppen a leharcolt állapot miatt a vasúttársaság most felújítja a Mezőkövesd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti egyik (bal) vágányt. Ami jelenleg szintén azt eredményezi, hogy a szakaszon áthalód IC-k keményen belassulnak. Ez az a menetközben belassulás, amit sok utas érez. Ha mindez nem volna elég, a klímák igencsak rapszodikus működésére is rákérdeztünk, a MÁV szerint

a 2. generációs InterCity kocsik légjavító berendezésűek, ezek viszont bizonyos hőmérséklet felett már kevésbé tudják lehűteni a levegőt. elmúlt években egyre forróbb nyári hőmérséklet miatt alakulhat ki az utazókban az az érzet, hogy a klíma nem megfelelően működik.

BÁRKINEK JÁRHAT INGYEN 8-11 MILLIÓ FORINT, HA NYUGDÍJBA MEGY: EGYSZERŰ IGÉNYELNI!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hiába működnek tehát ezek a berendezések, ha nagyon meleg van, akkor abból az utazóközönség vajmi keveset fog érezni. Ehhez képest szerencsésebb ha valaki a Tokaj InterCitykben közlekedő IC+ kocsikra vadászik, ezek ugyanis már klímával rendelkeznek, amik megfelelnek az utazóközönség igényeinek. A hazai vasúttársaság azonban megjegyezte, „eseti meghibásodások előfordulhatnak, amelyeket első adandó alkalommal megjavítanak.”

Menjünk autóval?

A vonatos kálvária, illetve azután, hogy több mint 30 év után nem hogy csökkent vasúttal megtenni a távolságot, hanem nőtt, kíváncsiak voltunk arra, hogy autóval mennyi idő alatt lehetne megtenni a távot. Praktikusan Miskolcról a pályaudvarról indultunk a budapesti keleti-pályaudvarig, a tervező szerint az út normál forgalom esetén 1 óra 50 percbe telne, forgalom nélkül pedig 1 óra 37 perc alatt meglenne az út.

Az 1 óra 50 perces út esetében 19, illetve 25 perc előnyünk lenne a menetrend szerinti vonathoz képest, miközben ugyanúgy 180 kilométert utaznánk mint a vonat. De mi a helyzet a költségeket illetően? Nézzük meg ezt is: a vasúti jegyárak igen változatosak 2400-4000 forint közé esnek kedvezmény nélkül egy 26 év feletti utas számára, aminek ha az átlagát vesszük az 3200 forintra jön ki. Ha tehát egy klasszikus oda-vissza utat nézünk tehát, akkor vonattal, a menetrend szerint

  • 4 óra 12 percet utazunk, és körülbelül 6400 forintot fizetünk.

Ehhez képest nézzük a kocsit, ha egy átlagos 1001-1500 cm3-is benzinüzemű gépkocsi fogyasztását vesszük alapul, akkor a NAV adatai szerint 8,6 literes fogyasztással számolhatunk 100 kilométeren. Vegyük itt is az oda-vissza utat, ami 360 kilométer, amire összesen 31 liter benzinre lesz szükségünk. Ha tehát egy ilyen adottságú személygépkocsival vágnánk útnak egyedül, akkor

  • 3 óra 40 perc alatt megjárnánk az utat, viszont mindez csak a benzinen (95-ös benzin, E10, 1 liter átlagára június 26-án: 580 forint) 18 ezer forintunkba kerülne, úgy hogy az autópályadíjakat még nem is számoltuk.

Jól látható tehát az összevetésünkben, hogy bár autóval 30, akár 40 percet is nyernénk a menetrend szerint közlekedő Budapest-Miskolc IC-n, viszont a költségeket tekintve jóval többet kellene fizetnünk a kiruccanásért. Ha például fizetős autópályát akarnánk igénybe venni, akkor az egy három megyén átívelő vállalkozás lenne, úgyhogy egy 10 napos országos matrica érné meg a legjobban, ami 5500 forint, tehát az oda-vissza utunk máris 23 500 forintnál tartana, benzin és autópálya költséggel.

Összességében tehát hiába az egyre lassuló és nagy meleggel is küzdő MÁV, azért még mindig 4-szer olcsóbb tud lenni egy egyedüli autós utazásnál. Az más kérdés, hogyha az ember harmad, negyed magával indulna neki az utazásnak, akkor már az autós utazás kényelme megérheti. Ahogy az sem mindegy, hogy pontosan mennyit fogyaszt egy autó, hiszen minél kevesebbet, a költségeink értelem szerűen annyival csökkennek.

Érdekességként egyébként megnéztük, hogy Ausztriában egy hasonló távolságot (kb. 10 kilométerrel többet) mennyi idő alatt és mennyi pénzért tenne meg ott egy, a hazaihoz hasonló IC. A menetidő bár valamivel több mint 30 perccel (!) jobb volt, a jegy ára viszont nagyon változatosan 25-50 euró között mozgott. Így egy út 9 és 18 ezer forint között jönne ki, úgyhogy még a legolcsóbb jegy is majd a háromszorosa lenne a MÁV-nál kaphatónak.