Miskolci Egyetem.  Brüsszel fuck off…  A miskolci szív örök…

Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter közbenjárásával a modellváltó Miskolci Egyetem 20,6 milliárd forint kormányzati támogatást kapott a nagyszabású 2024-es Európai Egyetemi Játékok megvalósításához szükséges infrastrukturális fejlesztésekre. Megújul két kollégium, valamint a menza épülete.

A 2020. augusztus 1-jén elindított modellváltásnak köszönhetően felgyorsultak az események a Miskolci Egyetemen. A modellváltási folyamat több szempontból is új pályára helyezte a felsőoktatási intézmények közül a miskolci campust. A modellváltás lendületét nem törték meg az alapítványi fenntartású magyar egyetemeket érintő brüsszeli követelések sem. A magyar kormány a gazdaságilag nehéz helyzetben is támogatja a modellváltó egyetemek infrastrukturális fejlesztéseit és az intézmények nemzetközi láthatóságát, hiszen a kabinet célja, hogy 2030-ra egy hazai egyetem a világ száz, három pedig az Európai Unió száz legjobb egyeteme közé kerüljön.  A nagyszabású nemzetközi események, mint például 2024-ben megrendezendő Európai Egyetemi Játékok, azt a cél szolgálják, hogy a Miskolci Egyetem egyre jobb helyen szerepelhessen a világ oktatási-képzési-kutatási palettáján. Alma materem, a Miskolci Egyetem sorsát a szívemen viselem, és ez nem változott azzal, hogy lemondtam kuratóriumi elnöki pozíciómról. A miskolci szív örök. Az egyetemi modellváltás pedig szabadságot és felelősséget jelent, amelynél fantasztikusabb dolog kevés történt az elmúlt 50-100 évben a magyar egyetemekkel. A modellváltás lendülete hozza magával azt is, hogy a Miskolci Egyetem a 20,6 milliárd forint kormányzati támogatásból megvalósuló infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően XXI. századi formát fog ölteni.