Tapolca. Kispórolták a mókust az új hídból

Ha a május 31-i módosított határidőre elkészült volna, akkor is hetven napos késést szenvedett volna a miskolctapolcai projekt, amelynek keretében – mint a Boon.hu megírta – az Őspark, a Geometrikus park, illetve a Csónakázó-tó és környéke teljes rekonstrukciója volt a terv. A tavaly tavasszal megkezdődött munkák már a munkák derekán késedelmet szenvedett, így a kivitelező hetven napos haladékot kért a késedelmet szenvedett feladatok teljesítéséhez. Így lett a projekt módosított befejezési határideje március helyett május vége.

Egyéb tényezők mellett az is nehezítette az építők helyzetét, hogy a Csónakázó-tó bobpálya felőli részén lévő úgynevezett mókusos híd olyan állapotba volt, hogy teljes egészében újjá kellett építeni. Eredetileg csak szépészeti beavatkozásokat akartak végrehajtani rajta, de amikor felszedték a burkolatot, kiderült, hogy maga a hídszerkezet teljes egészében elkorhadt. Ez nem várt plusz munka volt.

Indult olyan kezdeményezés, hogy az eredeti hidat díszítő fából faragott mókusokat mentsék át az új hídra, de azt nem sikerült keresztül vinni, így az új mókusos híd valójában nem mókusos. A mókusos híd végleg beköltözik a tapolcai történelemkönyvekbe.

Felelős kerestetik

boon.hu