Bérelt lakásokat bocsátott rendelkezésre egy férfi prostitúciós
tevékenység céljából, továbbá tiltott szerencsejátékokat is szervezett

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az
ügyében, aki a megállapított tényállás szerint két miskolci lakást bérelt ki abból a
célból, hogy ott „szobáztatási” tevékenységet folytasson, azaz olyan nőknek
bocsássa rendelkezésére az ingatlanokat, akik prostitúciós tevékenységet
végeznek. Telefonos megállapodásaik szerint a hölgyek meghatározott
időszakban használhatták a lakást, amiért cserébe napi bérleti díjat kellett
fizetniük a vádlottnak. A férfi fenti cselekménye eredményeképpen több, mint
másfélmillió forint vagyongyarapodásra tett szert.
Ezen túlmenően a terhelt 2020 márciusától legalább 20 alkalommal szervezett
jogosultság és hatósági engedély nélkül szerencsejátékot lakásában. A
kártyapartik lebonyolítása során a játékosok meghatározott összegekért zsetont
váltottak a vádlottnál, amellyel játszottak. Az összegyűlt összegekből a vádlott
levont néhány tízezer forintot a maga részére, illetve adott belőle a kártyaosztó
feladatát ellátó személyeknek is, a fennmaradó részt pedig szétosztotta a
helyezések függvényében.
A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz
való jogáról. Őt a bíróság épület rendelkezésre bocsátásával elkövetett
prostitúció elősegítésének bűntettében és tiltott szerencsejáték szervezésének
bűntettében mondta ki bűnösnek és 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 év 8 hónap
próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Enyhítő körülményként
értékelte bűnöséget beismerő vallomását, azt, hogy elősegítette az eljárás gyors,
hatékony befejezését, valamint az is latba esett, hogy a férfi immár legális
munkaviszonnyal rendelkezik.
Az ítélet jogerős.