Leendő ukrán nagykövet: Magyarország nem vesz részt a háborúban? 400-an harcolnak az ukrán seregben

 

 

Sándor Fegyir hónapok óta vár arra, hogy Ukrajna magyarországi nagykövete lehessen, mert nem írta alá eddig a kérelmét Novák Katalin államfő. Fegyir kárpátaljai önkéntes katona, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára, aki most a hvg360-nak adott interjút. Az volt az első gondolata, hogy az ellentámadással apránként fogják felszabadítani az ukrán földeket.

„A háború akkor ér véget, ha Ukrajna teljes területét felszabadítjuk, a győzelem pedig akkor jön el, amikor összeomlik az ellenséges állam” – jelentette ki határozottan.

Hemingway-t idézve válaszolt arra a kérdésre, mennyire fáradtak bele az emberek a háborúba. Az amerikai író úgy gondolta, hogy az ember megszokja a háborút. Nehéz, de megszokja. Aztán megint nehéz lesz, de azt is megszokja az ember. Fegyir úgy látja, mindenkire hatással van az állandó félelem.

Ki mondta azt, hogy Magyarország nem vesz részt a háborúban? – kérdezett vissza arra, hogy elfogadható-e az az álláspont, hogy Magyarország ki akar maradni a háborúból. Azt is rögzítette, hogy 400 magyar harcol sikerrel az ukrán hadseregben, harmincan viszont már sajnos meghaltak.

A hazai kormánypropaganda szerint a kárpátaljai magyarok veszélyben vannak. A lap azt is megkérdezte tőle, mennyire érzik magukénak a kárpátaljai magyarok a háborút. Íme a teljes gondolatmenete:

„A propaganda akkor működik jól, ha megvan a közönsége.

Ha a propaganda primitív, az azt jelenti, hogy a közönsége is az. Magam vagyok a példa arra, hogy a magyarok, ugyanúgy, mint Ukrajna többi nemzetiségének képviselői, megvédik családjukat és szülőföldjüket.

Nagyon hálásak vagyunk a magyar önkénteseknek, az összes magyarországi barátunknak a hatalmas segítségért. A magyarságnak megvan a maga, 400 év óta változatlan történelmi küldetése: Európa pajzsának lenni, megvédeni az európai civilizáció értékeit a keleti agresszorokkal szemben. Most mi is ezt tesszük 2023-ban.”

Ha Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozhatna, megkérné, hogy menjenek el együtt Székesfehérvárra, sok mondandója lenne ott neki.