Szopkó Tibor még tovább ment.  Egyenesen úgy fogalmazott, hogy Miskolc húsz év múlva az ország legélhetőbb városa lehet

Bár a tervekhez képest csúszik a nagy terveket felvonultató Hodobay-program, ma tartottak e témakörben konferenciát Miskolcon. A program célja, hogy Miskolc úgynevezett tájsebei megújuljanak, többek között a Húszemeletes épület és a Vasaló-tömb, valamint a Kazinczy-tömb. Veres Pál, Miskolc polgármestere kiemelte, hogy a várospolitika mintegy katalizátorként lesz jelen a projektben. „A program célja az, hogy megújítsuk Miskolc városának elhanyagolt épületeit” – hangsúlyozta. Aláhúzta, szándékuk az is, hogy hosszú évtizedek után valóban jó gazdái legyenek a városnak. „Nemcsak az a cél, hogy felújítsuk a város ikonikus, de rossz állapotban lévő épületeit, hanem hogy új funkcióval is ellássuk azokat, valamint az önkormányzat feladata, hogy az infrastruktúrát biztosítsa ezekhez a munkálatokhoz” – hangsúlyozta. A beruházásokat az elképzelések szerint döntő többségben a vállalkozói tőke bevonásával hajtják majd végre. „A város nem hagyhatja, hogy ezek a frekventált helyen levő épületek, lepusztuljanak” – húzta alá. A városvezető arra is kitért, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos igények megváltoztak és ehhez a változáshoz Miskolcnak is alkalmazkodnia kell. Szopkó Tibor, a város alpolgármestere pedig még tovább ment, egyenesen úgy fogalmazott, hogy Miskolc húsz év múlva az ország legélhetőbb városa lehet. „Azokat a szereplőket, akiket megszólítottunk eddig, az a tapasztalatunk, hogy látnak fantáziát a programban” – mondta. Hozzátette: az út amin elindultak, az nem egy rossz út. „Amikor a jelenben dolgozunk akkor a jövőnek üzenünk. A céljainkhoz a forrást is megteremtjük a magántőkével és hadat üzenünk a tajsebeknek” – húzta alá.

Szerinte Miskolc gazdasági szempontból is vonzó célpont. Végezetül azt is megosztott, hogy ütemtervet fognak készíteni, amely pontosan fogja tartalmazni a program menetét.

boon.hu