Nem csak hívőket várnak a Miértt Fesztiválra

Ismét megrendezi az miskolci pásztor kör a nagy sikerű, fiatalos, protestáns szellemiségű Miértt Fesztivált, a Miskolci és Észak-magyarországi Regionális Testvéri Találkozót 2023. június 23-25. között a Diósgyőri református templom udvarán ingyenesen, sztárfellépőkkel.„Nagy megújulást tapasztalok abban, hogy a keresztény gyülekezetek, akik Krisztusban egyek, képesek összefogni. Mi hiszünk abban, hogy Jézus ma is él és nem egy filozófiát követünk. Ő is ezért az egységért imádkozott” – hangsúlyozta Nagy Attila társszervező, a Miskolci Szabadkeresztény Gyülekezet pásztora. „Két éve 15-20 gyülekezetvezetővel második alkalommal szerveztünk Miskolcon Egy nap a nemzetért ima és dicsőítő alkalmat, ahol a vármegyeszékhelyeket és Budapesten húsz helyszínen egy időben két órán keresztül imádkoztunk. Ennek a folyamatnak a része, hogy a Miskolci Szabadkeresztény Gyülekezet tavaly aktívan bekapcsolódott a Miértt Fesztiválba is, mert nem szeretnénk behúzódni a templom falai közé.”

„Az esemény két helyszínen valósul meg: a Diósgyőri Református Gyülekezet közösségi házában és kertjében, valamint a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskolában. A három nap alatt ez közel harminc szolgálati területet jelent, amire 110 szolgáló önkéntes jelentkezett mindenféle korosztályból” – emelte ki Horváth Péter, a Diósgyőri Református Gyülekezet elöljárója.

boon.hu