DK. Miskolcról őszintén sorozatot indít

DK: Miskolcról őszintén – ahol kíváncsiak a véleményedre

Miskolcról őszintén sorozatot indít a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete. Olyan személyes találkozási lehetőséget biztosítva a miskolciak számára, ahol elmondhatják a véleményüket Miskolcról , az ország gazdasági, társadalmi helyzetéről , ahol képet kaphatnak a Demokratikus Koalíció törekvéseiről, elképzeléseiről.

Fotó: Miskolci politikus. Archív

Júniusban a találkozási pontokon lehetősége van a miskolciaknak arra is, hogy aláírásukkal tiltakozzanak az „ orbáni infláció „ ellen , hiszen  már szinte minden élelmiszer dupla annyiba kerül, mint egy évvel korábban. Ilyen sehol máshol nem történt az Európai Unióban, nincsen tehát sem háborús infláció, sem szankciós infláció, egyedül „orbáni infláció létezik, és az is csak Magyarországon” .

Időpontok, helyszínek :

Június 19-én hétfőn  Kuruc utcai Coop előtt 15 órától

Június  26-án hétfőn az  Árpád úti Alfinál az Ady Művelődési háznál  15 órától.

Jún. 22-én ,  jún 29-én két csütörtökön pedig a Villanyrendőrnél szintén 15 órától.

11 Responses

  1. alapinfláció 15% +no war 5% + no gender 5% + no migration 5% =30%

    Dobrev (mszp) + Donáth (SzDSZ) alatt lejönne 15%-ra , aztán ………..

  2. „Teljesen véletlenül a nyócba akadt pár cigány, aki annyira kirívóan állat módon viselkedett, hogy az igazgató nem akarta, hogy a ballagáson ott legyenek ők és a csalágggyuk. (Persze, nem kell még 250 kancigány rokoncsávó pluszba egy iskolába, hiába van ballagás…) A tankerület felülbírálta a dirit, és a rajok ballaghattak. Azt nem olvastam, hogy a tanároknak hívott pedagógusok – akik csak a gyerekek miatt csinájják! – odaálltak volna a többségben lévő magyar gyerekek érdekében a diri mellé. Gondolom éppen indezites tüncin voltak, és a grund gajdolása elterelte a figyelmüket a többségi gyerekekről. Semmi baj, a magyar gyerekek szülei pont így fognak melléjük állni.”

    1
    1
  3. „Ő a TI megmondóemberetek, csak mert nem szívlelitek ha kimondják nálatok az igazságot meg a valóságot, hát akkor rögtön kirekesztitek..

    Ilyenek vagytok ti.

    INTOLERÁNSA vagytok, miközben egyfolytában a toleranciáról harsogtok.

    ÖNTELTEK vagytok, akik még 1 év után sem képesek önvizsgálatot tartani az ÖSSZEFOSÁSTOK-összezuhanása okán, és még a Márki-ZAy mögé sem álltatok ki április 3-án, mert olyan aljasak vagytok és gerinctelenek.”

    1. Azt ugye tudod, hogy a képen nem DK-s van. Kurva ez is, csak éppen fideszes…:):):)

  4. Diósgyőr DK-sodik 😉 (Három találkozóból kettő Diósgyőr szívében, ez már a leválás előszele?)
    Ha már a fityusznak nem kell Miskolc, valaki legalább meghallgatja a nép nyöszörgését. Kezdhetik is a kibeszélést szépkatóval, meg a szép kisfia (képen úgy összebújnak, mintha a párja lenne) Mike legénnyel.
    Na Hajrá Diósgyőr 🙂
    Sörös bandi hol vagy?

  5. Edda – Kölyköd voltam (DK verzió)

    DK-s voltam!
    MSZP-ből jötte-e-e-e-em!
    A Jobbik engem úgy nevelt,
    LMP-s lettem én,
    Új nap kelt fööööl,
    Mikor a DK-ba lépteeem!
    Új nap kelt fööl!

    🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű