Skip to content

Elmenekült az RTL stábja elől az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője

Elmenekült az RTL stábja elől az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője

Jenei Zoltán először közölte, hogy nem fog válaszolni, majd levegőnek nézte a riportert és az operatőrt is.

1,3 milliárd forint uniós forrásból készült robotsebészeti ellátás az Országos Onkológiai Intézetben, erről szólt az a konferencia is, amin felbukkant Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője is. A rendezvényen felszólalt Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere is. Pokorni beszédében egy dilemmát vetett fel: arról beszélt, hogy az eszközök rendkívül magas ára csak felveti a kérdést, hogy vajon tudunk-e mindenkinek ingyenesen ellátást biztosítani. „De ez egy ünneprontó gondolat” – állapította meg a polgármester, majd nem is beszélt róla többet.

Az RTL Híradójának stábja kérdezni szeretett volna Jeneitől, részint arról is, hogy létező probléma-e, hogy nem mindenkinek van lehetősége az állami ellátásba bejutni, de nem jártak sikerrel: a főigazgató csak azt közölte, hogy a kollégái állnak az RTL rendelkezésére, de ő maga nem szeretne nyilatkozni. A csatorna riportere hiába vetette fel neki, hogy amíg ezt elmondta, akár válaszolhatott volna, de ez sem segített: Jenei megtagadta a nyilatkozatot.

Néhány napja két magyarországi kórházban is felfüggesztették a kardiológiai szakrendelést. Az Országos Kórházi Főigazgatóság akkor azt hangoztatta, hogy nincs szó orvoshiányról, az ellátásbiztonság pedig magas szintű. A Magyar Orvosi Kamara azonban közölte: a szakemberhiány okozhat problémákat. Az RTL ezt firtató kérdéseire Jenei Zoltán azonban szintén nem volt hajlandó válaszolni, sőt, amikor a csatorna riportere ezt a kérdést próbálta neki feltenni, egyszerűen elsétált a stáb elől, egy pillantást sem vetve rájuk.

És nem csak Jenei tett így: az RTL szeretett volna interjút készíteni a robotsebészeti programban résztvevőkkel is, erre viszont hiába kaptak korábban ígéretet, a helyszínen mégsem biztosított erre a kórház kommunikációs osztálya lehetőséget.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



7 Comments

  1. Névtelen
    2023.06.13. 07:18

    De hiszen az RTL Klubja a miskolci elmeosztálynak a németeknek és ukrán magyarokkal xxxx

    2
    1
    • Névtelen
      2023.06.13. 07:34

      x Ki az, aki szóbaáll a médiáikkal?

      1
      1
      • Nem vagyok robot
        2023.06.13. 10:58

        Mondjuk akinek van egy csepp vér a pucájában, és nem f0sik annyira az újságíróktól, hogy csak alákérdezős riportokban hajlandó részt venni?
        Mondjuk aki van annyira demokrata, hogy fontosnak tartja a demokrácia egyik alaptézisét, a sajtó ellenőrző funkcióját a politika fölött?
        Mondjuk aki nem híve a goebbelsi propagandának, és ezért nem törekszik arra, hogy minden médiumból ugyanaz a hang szóljon?
        Mondjuk aki tisztában van azzal, hogy a (megalapozott) kritika hasznos?
        Szóval világos, hogy Orbán nem.

        3
        1
        • Névtelen
          2023.06.13. 16:01

          De nekem nem tetszenek a demokráciát szajkózó globális sajtósok sem, végtelen hosszabbításukkal 1945 óta és joggal, bár nincsen megalapozva, nincsen elegendő bizonyíték ellenük, csak amiket bemutattak a médiájukban.

        • Névtelen
          2023.06.13. 16:15

          Na ne röhögtess, nézd meg hogy pucol a kérdések elől Gyurcsányné, Gyurcsány, Karácsony, Hadházy, Márki-Zay, stb. stb. (bocs, ha valamelyik hazaárulkodót kihagytam) a sok szerencsétlensegg… 😛
          Persze ezt a Retektévén nem láthatod. Nézz szét a világban, ne csak a dolláron vett rabszolgák makogását figyeld! 🙂

          1
          2
          • Névtelen
            2023.06.13. 23:26

            Te vagy az, Kakamatyi? A széklethez való beteges vonzódásod mindig elárul…

  2. Névtelen
    2023.06.16. 16:12

    „Névtelen 2023.06.13. 23:26 Te… ”
    Vicces, amikor egy darab aszott kutyaszar, az árnyékszék-kurmány budigödréből, nyakig az összefosásban állva székletről beszél. 😛
    Csak azért szólok hozzád időnként, hogy nehogy azt hidd, hogy le se szarlak… 🙂 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük