Ózdon egy 28 éves informatikus férfi kalapáccsal agyonverte az édesapját, majd a holtestét feldarabolta, a a testrészeket pedig kénsavban oldotta fel.

A férfi nyolc évvel ezelőtt költözött Angliába a szüleivel, ahonnan az apja 2015-ben visszajött Magyarországra, ám 2020-ban újból kiutazott külföldre, hogy meglátogassa a gyermekét. Végül együtt hazautaztak, ám ez korántsem sikerült olyan jól, mint ahogyan azt tervezték.

Miután Covid-járvány volt, kénytelenek voltak az ózdi családi házukban tölteni az előírt két hét karantént. Amikor annak lejártát meg akarták ünnepelni, alkoholt vettek, majd leittasodtak.

A vádirat szerint ezután összeszólalkoztak korábbi családi sérelmeken, s a vita során az apa egy kalapáccsal fenyegette meg a fiát. Utóbbi erre ököllel fejbe vágta az apát, majd rálökte az ágyra, kivette a kezéből a kalapácsot, amivel kétszer úgy fejbe vágta, hogy az azonnal meghalt.

Az RTL híradása szerint a férfi ekkor elkezdett egy listát írni arról, hogy milyen teendőket kell elvégeznie a gyilkosság után. Feljegyezte: ahhoz, hogy el tudja tüntetni az apja holttestét, hordóra és kénsavra van szüksége. Ezért megrendelt 100 liter, 97%-os kénsavat és egy 200 literes hordót. Ezután a holttestet feldarabolta, majd a kénsavval megtöltött hordóban feloldotta a testrészeket.

A férfi beismerte tettét a bíróság előtt, illetve arról is beszámolt, hogy ebben az időszakban meglehetősen sokat szorongott a gyilkosság miatt. A részletek az alábbi videóban láthatók.

0 liter kénsav rendel.