Skip to content

Miskolc. A múlt köde 2022. Miskolc Ferenczi Tornacsarnok. Eddig semmi nem történt…  

Miskolc.  A múlt köde 2022. Miskolc Ferenczi Tornacsarnok. Eddig semmi nem történt…  

Miskolc Ferenczi Tornacsarnok. Eddig semmi nem történt…

Miskolc Ferenczi Tornacsarnok. Eddig semmi nem történt…

2021. október 06.

13. Javaslat a Ferenczi Tornacsarnok megvalósítására irányuló együttműködés jóváhagyására és kapcsolódó tulajdonosi döntések meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Albertné Lénert Viktória, a Stratégiai és Várospolitikai Osztály vezetője felelevenítette, a tornacsarnokot 2008-ban kezdték építeni PPP konstrukcióban, és 2010-ben adták volna át, a kivitelező cég viszont csődbe ment. A Miskolc Holding 2018-ban a felszámolás során megvette az épületet, később pedig értékesítette azt az MVSI számára. A beruházás befejezéséhez szükséges TAO támogatási keretet viszont nem sikerült feltölteni, miközben az épület állaga jelentősen romlott. A mostani előterjesztésben foglalt együttműködés a Borsod Sport Klub Sportegyesülettel biztosítja, hogy az építkezést befejezhessék, és Miskolc egy új sportlétesítménnyel gazdagodjon. Az együttműködési megállapodás kereteit most dolgozzák ki, az épület az önkormányzat tulajdonába kerülne, a fizetési kötelezettséget viszont átvállalná az együttműködő egyesület.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő támogatásáról biztosította a városvezetést. Elmondta, a sportiskola korábban TAO-s forrásból tényleg megvásárolta az ingatlant, de mivel a TAO-s projektet a kosárlabdaszövetség limitálta, így nem tudták befejezni. Ez a sportfejlesztés a Borsod Sport Klub Sportegyesületnek köszönhetően jól illeszkedne a város korábbi sportfejlesztéseinek sorába. Egy ilyen csarnokra szükség van, ezt az egyesületi és lakossági igények is jól mutatják. A sportfunkciók mellett kulturális és közéleti célokra is használható lenne.

Veres Pál polgármester azt mondta, egyeztettek a kosárlabdaszövetséggel, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. A csarnok jól fogja szolgálni a város kézilabdasportját.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2023.06.11. 09:19

    „Régi pépépének hosszú az árnyéka”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük