Az osztrák-magyar monarchia 51 millió polgárából a magyar 20, azaz húsz (!) százalék volt. Ezek mennek

 
Egy – a sok közül – miniszterelnökségi államtitkár Máriabesnyőn egy trianoni keresztáldáson mondta: “Biztatok arra mindenkit, hogy követve őseink évszázados hagyományát, állítsunk új, modern kereszteket az utak mentén, a falvakban, a városokban, állítsunk minél több keresztet a békéért.”
Szóval már megint Trianon!
Rendben. Akkor emlékezzünk Széchenyi szavaival, aki a XIX. század elején a mintegy 65 (!!!) százaléknyi “nemzeti kisebbséggel” való kiegyezést így követelte: “S ha mi nem ismerünk indulatos felhevültünkben józan czélt és mértéket midőn magyarságunkat megkedveltetni (!), terjeszteni akarjuk, miképpen kívánhatunk tót-, horvát-, oláh-, rácz-, német-ben hidegvért, mérsékletet?”
Emlékezzünk arra, hogy az osztrák-magyar monarchia 51 millió polgárából 46 százalék volt szláv (szlovák, rutén cseh, morva, horvát, lengyel), 6 százalék román, német 23 és magyar 20, azaz húsz (!) százalék. Természetesen ugyanez volt az arány a hadsereg tisztikarában és legénységében is. Így vitték bele az országot a háborúba.
Mi ez, ha nem a tökéletes vakság az ország vezetőinek részéről? Hiszen előtte meg kellett volna békülni a nemzetiségekkel. Meg kellett volna adni a románoknak, horvátoknak, szlovákoknak, szerbeknek a szabad nyelvhasználatot, a szavazati jogot és még – horribile dictu! – az autonómiát is. De nem! Akkor inkább vesszen minden!
És így lett.
Emlékezzünk arra is, hogy az egykori Horvátországban, – amelynek része volt 1910-ben a mai Szlovénia is – mindössze 4, nem tévedés négy százalék volt a magyar lakosság aránya. A nyolc horvát megye közül Verőcében 14, Szerémben 7, Pozsegában 6, Belovár-Körösben 4, Modrus-Fiumében 0,9, Zágrábban 0,4, Varasdban 0,2, Lika-Kravaban 0 százaléknyi magyar élt A magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása c. 1912-ben megjelent kötete szerint.
Lehetőségeink téves megítélése a magyar uralkodói elit sok évszázados “hagyománya”. Ezt a hagyományt őrzi és ápolja a mai vezetés is. Csak az nem jut el az agyukig, hogy ez a politika vezetett Mohácshoz, Világoshoz és Voronyezshez is…
Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember, térkép, Ovális Iroda és szöveg

8 Responses

      1. Ki nem sz@rja le a BM-es csemetét?
        PIROSSAL KIEMELVE!

        „Mi ez, ha nem a tökéletes vakság a beruházó Soros, Gates, Nuland és Zelenszkij , Ukrajna vezetőinek részéről? Hiszen előtte meg kellett volna békülni a nemzetiségekkel. Meg kellett volna adni a ruszinoknak, románoknak, szlovákoknak, oroszoknak, lengyeleknek, magyaroknak a szabad nyelvhasználatot, a szavazati jogot és még – horribile dictu! – az autonómiát is. De nem! Akkor inkább vesszen minden!”

        Éljen Károlyi! Éljen Károlyi! Éljen Károlyi! Éljen Károlyi! Éljen Károlyi! Éljen Károlyi!

      2. Aha.
        „2015. nov. 18. — Szerinte a Doszsziéban nem egy orosz bérgyilkos, csupán egy statiszta szólalt meg. Frei azzal kontrázott, hogy Juszt megzsarolta.”

  1. Csehszlovákia úgy jött létre, higy cseh-szlovákból kevesebb, mint 3% volt.

    3
    2
  2. Aha.
    „2015. nov. 18. — Szerinte a Doszsziéban nem egy orosz bérgyilkos, csupán egy statiszta szólalt meg. Frei azzal kontrázott, hogy Juszt megzsarolta.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű