Nem csökkent, hanem nőtt az abortuszok száma a szívhangrendelet után

Az úgynevezett szívhangrendelet szeptemberi elfogadását követően nemhogy csökkent volna az abortuszok száma Magyarországon, hanem nőtt is. A Válasz Online cikke szerint tíz éve nem fordult elő olyan, mint 2022 második felében: négy egymást követő hónapban emelkedett a terhességmegszakítások száma, hat megyében pedig a növekedés a 15 százalékot is elérte vagy meghaladta.

A KSH országos és az egészségbiztosító kórházi adatai alapján a cikk azt írja, az abortuszok száma nem a szívhangrendelet miatt növekedett, annak nem mutatható ki lényegi hatása.Az abortuszt inkább a megélhetési válság miatt nehéz helyzetbe kerülők választották,emiatt történhetett meg az, hogy egy évtized után először 2022-ben nem csökkent az ezer nőre jutó abortuszok száma, a száz élve születésre eső pedig még emelkedett is.

A cikk szerint hasonló történt a 2008–2010-es válság idején is, amikor utoljára nőtt a terhességmegszakítások száma és aránya több évig tartó születési visszaesést okozva.

A terhességet továbbra is a 12. hétig lehet megszakítani, az új rendelet szerint azonban a beavatkozást csak akkor lehet elvégezni, ha a nőnek megmutatták a magzat szívhangját.

4 Responses

  1. Jó lenne az egészségügynek előadásokat tartania arról, amit többezer éve elmulasztanak,hogyan születnek a tisztátalan lelkek, miből jönnek létre a mx

    1
    1
  2. …a démonok, mivel senki sem mondja el Jézus ideje óta, mit jelent a vér törvénye, az erkölcstelenség és a nemi gyalázás.

    1
    1
  3. Akkugyártáshoz használt, magzatkárosító anyagot fedeztek fel a győri talajvízben
    Ingyen fogamzás(minőség)gátló. Végül is csak hülye, birka jobbágyokra van szüksége a qrmánynak

    Mondjuk a fogyatékossággal születettek nem annyira hatékony munkaerő mint azt a kínai elvtársak elvárnák.

    A magyar meg jobb is ha nem szaporodik, csak a gondja van vele a nemzeti qrmánynak.
    https://a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmedia.tenor.com%2FjlZ-X0TdVDgAAAAC%2Forban-orb%25C3%25A1n.gif&key=a6CFWIVWAeI4f-5wc2g8Gw&w=800&h=401

    1
    1
    1. Ez a hír persze valamiért nem üti meg az ingerküszöböt a királyi TV hírműsoraiban….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű