Mentőt hívnál Miskolcon?  Rosszak az esélyeid

Elkészült az az átfogó jelentés, amit a Gálvölgyi-ügy következményeként Pintér Sándor kért az Országos Mentőszolgálattól.

Fotó. Adományozók. Archív

Az életveszélyt jelentő P1-es kategóriába sorolt esetek 78 százalékában ér ki a mentő 15 percen belül – írja az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által Pintér Sándor belügyminiszter számára összeállított jelentésre hivatkozva a Népszava.

A lapnak nyilatkozó szakértő azt is elmondta, hogy a P1 és a P2 (ide sorolta a nehézlégzéssel küzdő Gálvölgyit is a diszpécser) kategória is azonnal ellátandó feladatot jelent, a különbség csupán az a kettő között, hogy az előbbihez orvos, illetve mentőtiszt is kell a kocsira, míg az utóbbi esetben elég a mentőgépkocsi is.

A jelentés kitér a hívások kezelésére is, ebből kiderül, hogy május első másfél hetében csaknem 25 ezer azonnali-sürgős hívás érkezett a mentőkhöz. Ebből több mint négyezret soroltak azok közé, amelyekhez azonnal rohamkocsit kell indítani.

A lap úgy tudja, hogy mióta Pintér elrendelte a vizsgálatot, 25-30 százalékkal nőtt a legsürgősebbnek minősített esetek aránya.

Ami a mentők kiérkezési idejét illeti, az általában a megyeszékhelyeken jónak mondható. 11 nagyvárosban minden P1-es esetben 15 percen belül a helyszínen voltak a mentők, 9-ben viszont csak 80-95 százalékban tudták ezt teljesíteni. E tekintetben a legrosszabbak esélyei a budapestieknek, a veszprémieknek, a debrecenieknek és a miskolciaknak vannak.

A P2-es kategóriájú eseteknek azonban alig a negyedében ér ki a mentő 15 percen belül Budapesten. Ezen esetekben a fővárosban a segélykéréstől a kiérkezésig átlagosan 36 perc telik el. Miskolcon az esetek felében sikerül megvalósítani a 15 percen belüli kiérkezést.

A vármegyék összehasonlításából az is kitűnik, hogy Pest megyében élők esélyei a legrosszabbak, mind a P1, mind a P2 hívásoknál. Ide már csak az esetek alig kétharmadában (63,9 százalékban) ér ki 15 percen belül a rohamkocsi. Ha pedig valakinek „csak” P2-be sorolt azonnali ellátásra volt szüksége, akkor alig harmaduk (31 százalékuk) kapott a vizsgált időszak alatt segítséget negyedórán belül. A jelentésből az is kitűnik, hogy amíg Budapesten és Pest megyében 100 ezer lakosra 5 mentőautó jut, addig az ország többi területén közel kétszer annyi.

Ezek a fenti adatok azért nagyon fontosak, mert a mentés gyorsaságáról és a , hiszen, míg 2014-ben a sürgős hívások 72,5 százalékában odaértek a betegért 15 percen belül, addig egy évvel később az esetek 68-69 százalékában, 2017-ben már csak 64-65 százalékában sikerült ezt abszolválniuk.

A legkritikusabb helyzetben már akkor is a Pest-megyeik voltak, ahol a hívások felében sem sikerül odaérni negyedóra alatt a beteghez. A romlás annak fényében is különösen meglepő volt, hogy a kormányzat uniós forrásokból hozzávetőleg 15 milliárd forintot költött el arra, hogy a mentők tíz esetből legalább kilencszer negyedórán belül odaérjenek a segítségre szorulókhoz – írja a lap.