Skip to content

Miskolc a kiéheztetett város. Mokrai Moki: állva, vagy fekve halunk meg

Miskolc a kiéheztetett város.  Mokrai Moki: állva, vagy fekve halunk meg

Miskolc képviselőtestülete rendkívüli közgyűlést tartott, melynek témája a víziközmű-szolgáltatás jogainak és kötelezettségeinek a Magyar Államra történő átruházása volt.

A napirendi pontot Nyíri László, a MIVÍZ stratégiai igazgatója ismertette.

Ahogyan azt Mokrai Mihály a DK politikusa a közgyűlésen elmondta, hogy arról van szó, hogy a Fidesz gazdálkodása zsákutcának bizonyult, és tönkretette a MIVÍZ-et.

A cég, ami régen zászlóshajója volt a miskolci vállalatoknak, most havonta 300 milliós mínuszt termel. Annyira kiéheztették a várost, hogy már nem bírjuk finanszírozni a közmű működését. Nem akarjuk odaadni a városi vagyont, de muszáj. Már csak az a kérdés, hogy állva, vagy fekve halunk meg. Én abban reménykedem, hogy a tárgyalások továbbra is eredménytelenek lesznek, és valamilyen módon megmarad a MIVÍZ a városnak.

A közgyűlés végül 20 igen és 2 nem szavazattal elfogadta a javaslatot. A két nem szavazat két DK-s képviselő. dr. Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcstól származott. 

Korábban írtuk

Huh. Ez valami nagy botrány lehet, mert egy hónapja nem válaszolt a Városháza

Huh. Ez valami nagy botrány lehet, mert egy hónapja nem válaszolt a Városháza
Egy most lezárult vizsgálat (MEKH) szerint Nyíri László nem rendelkezik a szükséges képzettséggel, gyakorlattal ahhoz, hogy a MIVÍZ vezetője legyen. (1.5 milliós büntetést kapott ezért a cég).

Észak, Hírnök info@eszakhirnok.com

okt. 8., P 9:09

címzett: Sajtó

Tisztelt Sajtó!

Egy most lezárult vizsgálat (MEKH) szerint Nyíri László nem rendelkezik a szükséges képzettséggel, gyakorlattal ahhoz, hogy a MIVÍZ vezetője legyen. (1.5 milliós büntetést kapott ezért a cég).
Kérdések
1.Milyen szempontok alapján nevezték ki? Az MSZP már 2013-ban el akarta számoltatni Nyírit… https://www.eszakhirnok.com/2021/10/08/miskolc-2013-kik-mentek-el-floridaba-a-miskolci-varosi-cegek-es-az-onkormanyzat-vezetoi-dolgozoi-kozul/
2. Mit tesz ebben az ügyben a városvezetés? Leváltja? A MEKH azzal fenyeget, hogy megvonja cég vízszolgáltatási engedélyét…
3. Miért kap 14 milliót azért, hogy segítse a helyette kinevezett távhő igazgatót Kórozs Andrást?
4.  Kórozs András alkalmatlan a vezetésre? Kell mellé egy mentor?
5.Igaz az az infó, hogy a MIVZ dolgozó év végén pénzhiány miatt nem kaptak 2 heti jutalmat?
  1. Laci!! Gratula a kérdésekért! Végre!!!!

     20
    Válasz
    • mivíz

      2021.11.17. 23:49 (Szerkeszt)

      Vajon miért exportálták ide jó néhány éve ezt a fidesz pxxxxxxxx Debrecenből s Távhőhöz? Miért kellet Debrecenből eltaxxxxxxxxxxxx

      Válasz
      • Névtelen

        2022.05.28. 18:56 (Szerkeszt)

        hhhh

        Válasz
  2. Névtelen

    2021.10.30. 22:20 (Szerkeszt)

    Vajon ki lehet a beépített emberkéd?

     15
    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.01. 08:17 (Szerkeszt)

      Mostr rúgták ki állítólag a Holding személyügyi igaXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX, aki minden fidesznyiket beárult az övék a város komiszárjainak.
      Tehát nyugi, várhatóak még szivárogtatások jócskán.

       13
      Válasz
      • Névtelen

        2021.11.28. 22:31 (Szerkeszt)

        Ez az a gerinces nőszemély, aki laza csuklómozdulattal számolt le azokkal, akik a székbe segítették?

        Válasz
  3. Névtelen

    2021.10.30. 22:24 (Szerkeszt)

    Milyen képzettség? Ezek mind hülyék a mekhben. Egy vállalat vezetéséhez menedzser kell, a szakmai vonalnak ott van a szakmai igazgató. Ez mindenhol így van csak éppen ebben a gipszegyletben nincs?

     11
     10
    Válasz
  4. Névtelen

    2021.10.31. 05:08 (Szerkeszt)

    Ki hiszi el ezt a 14 milliót? Korózs profi, nem kell neki tanácsadó, már Káli alatt is a MIHŐben volt.
    Ha egy pont minimum hazugság, ki hiszi el a többit?

     10
    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.03. 10:08 (Szerkeszt)

      És Káli alatt is olyan szuper volt a szolgáltatás, ugye?

       10
      Válasz
    • Névtelen

      2021.11.21. 20:47 (Szerkeszt)

      Én

      Válasz
  5. Névtelen

    2021.10.31. 05:33 (Szerkeszt)

    Nyugi kedden megy a válasz

    Válasz
    • Névtelen

      2021.10.31. 10:01 (Szerkeszt)

      A valaszt szeretnem a minap.hu oldalon is olvasni.

       13
      Válasz
  6. Névtelen

    2021.10.31. 07:24 (Szerkeszt)

    Nem ismerem Nyíri úr múltját, esetleges viselt dolgait, de álljunk már meg egy elvtársi szóra!
    A mérnök közgazdász az másod diploma egy mérnöki után.
    Az okleveles könyvvizsgáló a legmagasabb számviteli szakmai minősítés, ami képzés és vizsga sorozat után szerezhető meg.
    Ezek után képzettségi hiánnyal vádolni valakit minimum szarrágó sárdobálás!
    Nézzetek már rá a parlament képviselői állományára, és égjen az orcátok, miféle figurákat juttattatok oda!

     26
    Válasz
    • Névtelen

      2021.10.31. 10:40 (Szerkeszt)

      Huby meg parlamenti képviselő lett, a parkettadiplomájával

       29
      Válasz
      • Névtelen

        2021.11.19. 18:22 (Szerkeszt)

        Láttam én már kottát nem ismerő zenészt.

        Ha, szoci volna Huby az EP elnöke is lehetne

        (“Martin Schulz német politikus, a Szociáldemokrata Párt tagja. 1994 óta európai parlamenti képviselő, 2012-től 2017-ig az Európai Parlament elnöke, 2004 és 2012 között a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének frakcióvezetője. 2017 és 2018 között a Németország Szociáldemokrata Pártja elnöke volt.”)

        Válasz
  7. Régi olvasó

    2021.10.31. 09:37 (Szerkeszt)

    Vízmű “salgó polcos memóriája” vajh” m!ég? Vízóra tulajdonos elhalálozás esetén köteles ezt bejelenteni! Leellenőriztem, anyós 3. volt, aki ezt nem tette!

    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.03. 10:38 (Szerkeszt)

      :):):):)

      Válasz
  8. repülő

    2021.10.31. 15:23 (Szerkeszt)

    Nem lehet erről véleményt mondani a tények pontos ismerete nélkül. Az is lehet pl. nem igazak a végzettségek.
    Az biztos, valami nincs rendben a MIVÍZ-nél.
    A szakmaiatlanság netovábbja, hogy a vízmű olyan számlákat küld közműfejlesztés címén, ahol több mint 30 éve ingatlantulajdonos a cég, időközben semmi fejlesztsés, többlet fogyasztás vag hasonló nem volt csak próbálkoznak. Semmi törvényes indoka nincs a számlázásnak.
    Azt üzem innen is, a kutya szokott próbálkozni! Világos!

     14
    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.21. 20:48 (Szerkeszt)

      kb 15 éve nincs rendben…

      Válasz
  9. Névtelen

    2021.10.31. 19:54 (Szerkeszt)

    Ezt is Fodor koordinálta! Őt kell kérdezni!

     14
    Válasz
  10. nn

    2021.11.01. 10:13 (Szerkeszt)

    Ha már Vojtilla végre visszajött, miért nem ő az első számú vezető?

     12
    Válasz
  11. Kanyó Klára

    2021.11.01. 12:13 (Szerkeszt)

    Pusztai neked van újságírói végzettséged? 😀

    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.01. 14:30 (Szerkeszt)

      az nem kell neki, kinevezi magát annak és kész
      na ez legalább ennyire szégyen
      amúgy engem is érdekelne, hogy milyen végzettséged van, Laci?

       11
      Válasz
      • Névtelen

        2021.11.03. 10:10 (Szerkeszt)

        Aztán miért nem Veres sajtósának végzettségét firtatod?
        Ja, neki a génjeiben van az újságírás 🙂

         13
        Válasz
        • Névtelen

          2021.11.17. 11:53 (Szerkeszt)

          Rádiós tévés szerkesztő
          i szakon végzett az újságíróiskolán, és 25 éves napilapos gyakorlata van.

          Válasz
  12. Névtelen

    2021.11.01. 13:58 (Szerkeszt)

    Hol van Üszögh Lajos, a legképzettebb MIVIZ-es EMBER????

    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.08. 20:19 (Szerkeszt)

      Ő csak egy költő

      Válasz
  13. Névtelen

    2021.11.03. 11:32 (Szerkeszt)

    Amikor a távfűtés rekonstrukcióját végző vállalkozó felhívja a MIVÍZ hibaelhárítást, hogy hát kérem szépen itt folyik a víz az utcában, akkor a mivíz diszpécser azt válaszolja, hogy nekik fogalmuk sincs, hogy hol ott a vezeték, ha majd átvágták, akkor hívják legközelebb…
    Szóval nem csak egy vetetőt kellene onnan kirúgni két lábbal!

    Válasz
  14. El Chapo

    2021.11.08. 15:33 (Szerkeszt)

    A NAGY-MISKOLC PROGRAMJA

    “Kinyitjuk az önkormányzatot!

    Átalakítjuk és átláthatóvá tesszük a közgyűlés működését, helyreállítjuk a közérdekű adatok megismerhetőségét. Átláthatóságot biztosítunk az önkormányzati cégeknél, a város költségvetésében, a közbeszerzésekben. Valóban kereshetővé tesszük az összes önkormányzati nyilvános dokumentumot.

    A közgyűlés rendszeresen be fogja számoltatni a Holding és tagvállalatainak vezetését a cégcsoport és az egyes tagvállalatok helyzetéről. Újra a közgyűlés és bizottságai fogják felügyelni cégeinket és a Miskolc Holdingot.”
    Veres Pál
    polgármesterjelölt

    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.19. 14:44 (Szerkeszt)

      Meg az anyád picsáját…

      Válasz
  15. El Chapo

    2021.11.08. 16:33 (Szerkeszt)

    A NAGY-MISKOLC PROGRAMJA
    Kinyitjuk az önkormányzatot!

    Átalakítjuk és átláthatóvá tesszük a közgyűlés működését, helyreállítjuk a közérdekű adatok megismerhetőségét. Átláthatóságot biztosítunk az önkormányzati cégeknél, a város költségvetésében, a közbeszerzésekben. Valóban kereshetővé tesszük az összes önkormányzati nyilvános dokumentumot.

    A közgyűlés rendszeresen be fogja számoltatni a Holding és tagvállalatainak vezetését a cégcsoport és az egyes tagvállalatok helyzetéről. Újra a közgyűlés és bizottságai fogják felügyelni cégeinket és a Miskolc Holdingot.

    Veres Pál
    polgármesterjelölt

    Bekajáltátok a süket dumát!😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂

    Válasz
  16. Névtelen

    2021.11.17. 06:50 (Szerkeszt)

    KI TUD TÖBBET ORBÁN VIKTORRÓL? – Kulturkampfos müvelcségi kviz fidezezsegnek:
    Az alábbiak közül melyik Orbán Viktor kedvenc mulatós nótája?
    – Bekevertem a moslékot édes jó anyámnak (Kósa Lajos)
    – Az új babám már nem kecske (Állat Árpy)
    – A csitári legyek alatt (Dögös Miska és a nekrofeeling)
    – Sejde hejde höjde jajde (Bakfitty Matyi)
    – Keszkenőmben langyos csüngik (Taknyos Tóni)
    – Kolbászomnak végén állok (Kukis Marci)
    – Becsattintottam a bicskám, mivel fogjam a talicskám? (One ujj a nap alatt)
    – Négy melle van a rózsámnak (Fagyállós Sanyi és a kettős látók)
    – Kidurrant a gumikecském, sose lesz ily jó menyecském (Pumpás Pityu)
    – Púp a hátamon a mellem (Szilikon Csita és a Hülyén Plasztikázók)
    – Miénk az éj
    – Anyósomnak szedtem gombát, nem kell bevizsgálni (Kacsintós Peti)
    – Ez az éj a miénk
    – A lovamnak nincsen lába, de nem is botlik meg! (Fidelitas Einstein és a Zsoké)
    – Ez a szédítő éj is a mijénk már majnem
    – Ha bérugom Szimpszony motrom, szalad a nép szerte (Zizi Rájdör)
    – Ez a éj már ténleg majnem szédítőn a milyenké
    – Megszületett a Kisjézus, József CSOKért indul (Pápai Húskombinát és a Kormányablak)
    – Anyósom már olyan büdös, nem fér föl a buszra (Pöce Matyi)
    – Ez az éj a milyénké, ha beledöglünk is!
    – Bézsíroztam vibrátorom, ténleg sokkal jobb lett (Véndős Mariska)
    – Kertünk alatt stadion nő, egye meg a rosseb! (Lévai Anikó és a gyepes mód)
    – Ez az éj már csak a miénk, nem adunk belűle!
    – Tizéves lett a szappanyom, mégis vadonásúj (Penetráns Guszti)
    – Éjjel-nappal miénk az éj (Szemfüles Vakondok és a bányaló)
    – Sose vótam a könyvtárba, mégis tudom hun van (Nícsés Dodó)
    – Ez a éj ma csak a tied, én menek alunni (Leszarós Pityu)

    Válasz
  17. Névtelen

    2021.11.17. 07:01 (Szerkeszt)

    MÉSZÁROS LÖLÖ ELŐADJA VOLT FELESÉGE, KELEMEN BEATRIX VERSEIT:

    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.19. 18:29 (Szerkeszt)

      Ez sokkal szebb!
      „Bizonyos értelemben megértettük a 2008-as válságkezelésnek a kudarcát. Ahol sikerült megmenteni a bankot, a gazdaságot, de nem sikerült megmenteni az embereket.” Dobrev Klára.

      Válasz
  18. Névtelen

    2021.11.17. 10:30 (Szerkeszt)

    Végzettséget Németh Lászlóné óta nem érdemes emlegetni.
    Ha Magyarországon ma miniszter lehet valaki felsőfokú végzettség nélkül, akkor több kérdésem nincs is.

     11
    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.19. 18:27 (Szerkeszt)

      “Tordai Bence közgazdász, szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetemen summa cum laude minősítéssel diplomázott. Dolgozott társadalomstatisztikusként a KSH-ban, 2007-től a BKF adjunktusaként oktatott szociológiai, gazdasági, módszertani és politikai tárgyakat” és kib@szottul jól öltözik nemzeti ünnepen

      Szerintem a Tordai Bence egy xxxxxxxxx xxxxxxxxxx. Pont.

      Válasz
  19. Névtelen

    2021.11.19. 18:17 (Szerkeszt)

    “Mit kíván a globalista.
    Neoliberális jogállamot! Most!
    1. Összeomlást, káoszt, anarchiát!
    2. Cselekvésképtelen vezetőket! Azt akarjuk hallani tőlük, hogy mindig más a hibás!
    3. Értelmetlen kvótákat! A pozíciók betöltésénél ne a hozzáértés számítson!
    4. Le az érdemi tettekkel! Semmitmondó, üres látszatintézkedéseket akarunk!
    5. Ál-áldozatvédelmet, ál-környezetvédelmet, ál-klímavészhelyzetet!
    6. A nemzeti vagyon kiárusítását!
    7. Eladósodást és IMF-hitelt!
    8. A rezsicsökkentés eltörlését!
    9. Álljanak le a magyar fejlesztések, beruházások!
    10. Kizárólag külföldi nagyvállalkozóknak minden tendert! Magyar nagyvállalkozók ne ruházhassanak be, mert az oligarchia!
    11. Ne emelkedjenek a bérek!
    12. Nem kellenek új munkahelyek! Segélyeket akarunk!
    13. Aki dolgozik, vállalkozik, attól vegyük el a pénzt, és adjuk oda annak, aki nem akar dolgozni!
    14. A családtámogatási rendszer felszámolását! Nem vagyunk tenyészállatok!
    15. Kevesebb gyerek, kevesebb szén-dioxid!
    16. Bocsássanak el orvosokat, egészségügyi dolgozókat!
    17. Számoljanak fel kórházi ágyakat!
    18. Vizitdíjat!
    19. Mindenkinek tandíjat!
    20. Csak globalista média működhessen!
    21. Európai Egyesült Államokat! Brüsszelből mondják meg, mi a jó nekünk!
    22. A senki által meg nem választott álcivil szervezetek döntsenek a jövőnkről!
    23. Genderpropagandát az óvodákba, iskolákba!
    24. A kiskorúak is dönthessenek arról, milyen neműek!
    25. Tömeges bevándorlást!
    26. Semmi közünk a határon túli magyarokhoz!
    27. Feri, lődd ki a mi szemünket is!”

    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.21. 08:21 (Szerkeszt)

      Beütött a kannásbor+krumplipüré kombó?

      Válasz
  20. Névtelen

    2021.11.21. 07:42 (Szerkeszt)

    Ha előbb-utóbb mindenki elkapja a vírust, akár oltott, akár nem, akkor mi értelme kirúgni az oltatlan, állami szférában dolgozókat?
    Pl. orvosokat, tanárokat,

    Válasz
    • Névtelen

      2021.11.21. 08:12 (Szerkeszt)

      Mi értelme fóbiásnak, akár orbánfóbiásnak lenni?

      majd ad magánórákat vírusterjesztésből. Az orosz tanításban sem jeleskedett.
      majd áttelepül olyan országba, ahol kötelező az oltakozás

      Válasz
    • Névtelen

      2021.11.21. 08:51 (Szerkeszt)

      Azért, hogy ne kelljen hónapokig táppénzen tartani őket mert idióták, és azért hogy helyettük lehessen felvenni olyanokat akik kevésbé idióták.

      Válasz
  21. Névtelen

    2021.11.21. 08:17 (Szerkeszt)

    Az oltatlan egy időablakban jobban és többet “gyilkol”
    Kitüntetni nem akarod?

    Az oltott nagy valószínűséggel kevésbé terheli a közösségi egészségügyet.
    Az oltott rövidebb ideig, kevesebb vírus variánst, mutációt “termel”

    Válasz
  22. Öreg

    2021.11.21. 20:45 (Szerkeszt)

    Nem értem miért csodálkoznak most ezen?? Ezt már akkor is tudta a Holding amikor odarakta a MIVIZ-hez a Jól átgondolt állás-pályáztatás után , jól “megfontolt” döntéssel. Ja’ Kórozs András is volt MIVIZ vezető egy két évig 2010 előtt, voltak is nagy racionális lépései a cég szervezetének “racionalizálása” jelmondat alatt! Sok sok jó vizes szakembert kirúgott akkor!! (is)

    Válasz
  23. Névtelen

    2021.12.13. 23:27 (Szerkeszt)

    Nomeg a PÉZ!!!
    PÉZ AZ TUTI NEM LESZ MÁR A MELÓSOKNAK!!
    Köszi, 3.éve!!!



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2023.06.02. 23:58

    Móka Mihi miről beszélsz ? Mi ez a többes szám? MI nem akarunk meghalni, de ha te igen….Le is lehetne mondani…..És irány a temető Mihike.

  2. Névtelen
    2023.06.04. 19:56

    MIVIZ= Vojtila
    MVK= Szilágyi

    minden ez után csak gyenge probálkozás.

    MIHÖ talán = Korózs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük