Skip to content

Fellázadtak az orvosok az új főigazgató ellen

Fellázadtak az orvosok az új főigazgató ellen

Fellázadtak az orvosok az új főigazgató ellen a Péterfy Sándor utcai kórházban

Bizalmi szavazáson jelezték, hogy nem szeretnének vele dolgozni.

A Péterfy Sándor utcai kórház korábbi igazgatója, Sásdi Antal nyugdíjba vonult, a helyére pedig márciusban az a Tóth László érkezett, aki a Belügyminisztérium helyettes államtitkára volt.

Az új vezető alig három hónapja tölti be az igazgatói pozíciót, máris annyira kiakasztotta a kórházban dolgozókat, hogy a Péterfy főorvosi kara arról értesítette az Országos Kórházi Főigazgatót, hogy Tóth László vezetési stílusát elfogadhatatlannak tartják.

Népszava szerint már március 10-én sikerült úgy fogalmaznia az igazgatónak egy értekezleten, hogy „az orvosok fehérgalléros-bűnözők.” Volt, aki úgy ítélte meg, hogy Tóth

Agresszív fellépésével rendre megfélemlítette vezetőtársait, majd egy-egy ilyen konkrét ügy után, volt, hogy másnap bocsánatot kért, de aztán kezdődött elölről minden.

A lap értesülései szerint az is problémát okozott, hogy több szerződéses munkaviszonyban álló orvos bért sem kapott, emiatt az érintettek távoztak az intézményből. Emiatt viszont kevesebb műtét elvégzése vált lehetővé.

Ez betegellátást veszélyeztető helyzetet teremtett

– fogalmazott egy forrás. Végül a főorvosi kar május 25-én délutánra egy rendkívüli főorvosi értekezletre hívta az új főigazgatót, ám ő aznap reggel egy délelőtti időpontot hirdetett meg. Ezen fórumon megjelent Ladányi Márta, a Péterfyt irányító Dél-pesti Centrum kórház képviselője, valamint az Országos Kórházi Főigazgatóság kommunikációs igazgatója, Deák Gábor is.

Itt került sorra egy bizalmi szavazásra is, amelyen 22 főorvos az új vezető ellen, míg 6 főorvos támogatóan voksolt, hárman pedig tartózkodtak.

A Népszava Tóth Lászlót, a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatóját hiába kereste, nem szólalt meg.

Az OKFŐ viszont kiadott egy közleményt, miszerint az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjének utasítására a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) tényfeltáró vizsgálatot indított az irányítása alá tartozó Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetben. A vizsgálat célja a kialakult munkahelyi légkör okainak feltárása.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. névtelen
    2023.06.03. 17:07

    Ezek szerint Tóth László egy kis Orbán?!
    Vagy Orbánon nem váltó műtétet fog végezni Varga doktornő?!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük