Skip to content

A miskolci rabbit nem hívták meg a Rabbitestület ünnepélyes alakuló ülésére

A miskolci rabbit nem hívták meg a Rabbitestület ünnepélyes alakuló ülésére

ÚJJÁALAKULT A MAZSIHISZ RABBITESTÜLETE

ÍRTA: SZOMBAT –  ROVAT: HÍREK – LAPSZEMLE

“A mai napon a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Rabbitestülete megtartotta ünnepélyes alakuló ülését, melyen kilencen voltak jelen. A találkozón a testület tagjai megválasztották az elkövetkező négy évre a tisztségviselőket.

Dr. Róna Tamás, a Rabbitestület elnöke

Dr. Frölich Róbertet a testület újabb négy évre megerősítette Országos főrabbi, valamint az Áv Bét Din tisztségében. A Rabbitestület elnökének Dr. Róna Tamást választották meg, akinek munkáját két alelnök, Totha Péter Joel és Schönberger András főrabbik fogják segíteni.

A Mazsihisz vezetőségébe delegált két rabbi is megválasztásra került Scönberger András és Szerdócz Ervin főrabbik személyében. Darvas István főrabbi az elkövetkező négy évre pedig az oktatásért fog felelni” – fogalmaz a Mazsihisz Rabbitestületének közleménye.

Mint ismeretes, Dr. Róna Tamás a Kecskeméti Zsidó Hitközség rabbija, melynek Dr. Grósz Andor az elnöke, akit néhány hete a Mazsihisz elnökévé választottak.

*

Mint Radnóti Zoltán főrabbi a Szombat facebook oldalán kommentelte a fenti hírhez: 18 rabbiból 8 szavazott, 8 meg sem volt hívva az összejövetelre. Radnóti egy névsort is közzétett a meg nem hívott “nemecsekek”-ről: dr. Verő Tamás, Markovics Zsolt, Radnóti Zoltán, Kardos Péter, dr. Radvánszki Péter, dr. Kurucz Ákos, dr. Szántó-Várnagy Ádám, Hercz Dániel.

Korábban írtuk

A MISKOLC MARKOVICS ZSOLT FŐRABBI IS ELHAGYJA A RABBITESTÜLETET

A MISKOLC MARKOVICS ZSOLT FŐRABBI IS ELHAGYJA A RABBITESTÜLETET

Markovics Zsolt miskolci főrabbi is hírt adott hasonló döntéséről a Facebookon:

Markovics Zsolt főrabbi

“Nem gondoltam, hogy valaha is eljön az az idő, amikor kénytelen leszek ezt a levelet megírni.

Felavatásom óta tagja vagyok a rabbitestületnek. Megéltem benne sok jót, és néhány rosszat is. Eddig tűrtem, és nem fordultam a nyilvánosság felé, de elég volt. Kizárni, megosztani, átpolitizálni, botrányt okozni és tönkre tenni, többek között ezek jellemzik a rabbitestület működését, amióta azt Róna Tamás vezeti. Mára már ez olyan szintet ért el, hogy valaki vagy valakik folyamatosan tovább küldik a rabbik belső levelezését, illetve valótlan információkkal látnak el egy internetes portált. Névtelen cikkekkel és manipulált fényképekkel, dehumanizáló gúnynevekkel alázzák meg nevemet, megpróbálják tönkre tenni családomat, szétverni közösségemet. Semmi és senki nem számít a céljuk elérésének érdekében.

„Hála” a visszaköszönő médiamegjelenéseknek, egyértelművé vált, hogy a testület vezetőjét egyetlen dolog irányítja, a háború. Hatalmi háború, ami egyes emberek ellehetetlenítését tűzte ki célul. Ennek lett a következménye, ami a magyarországi neológia történetében példanélküli, hogy két rabbit is bész din elé akarnak állítani koholt vádak alapján, valamint az a nyilatkozat, amely Róna Tamás tett a hazai és külföldi sajtóban elvéve a legalapvetőbb emberi jogomat az ártatlanság elvét. Ez egy koncepciós per, nem csak ellenem, hanem a MAZSIHISZ választott vezetése ellen.

Ennek a háborúnak nem lehetnek győztesei. Mindannyian vesztesei vagyunk. A rabbik, a neológ mozgalom, a MAZSIHISZ, és nem utolsó sorban a magyar zsidó közösség.

Fájó kimondani, de az elmúlt közel két év során, a rabbitestületi üléseken semmilyen közös munka vagy konstruktív vallási projekt nem valósult meg, és semmilyen szándék vagy akarat nem érzékelhető a jövőre nézve.

Az utolsó pillanatig reménykedtem valamiféle békében, amihez két fél kell. Ám most már látom és érzem, hogy a másik fél erre nem hajlandó.

Egyetlen lehetőséget látok, hogy bejelentsem: A mai naptól kilépek a rabbitestületből, hiszen egy rabbinak soha nem lehet célja az ellenség keresés és a háború. Egy rabbinak minden körülmények között törekednie kell a béke megteremtésére.

Ahogyan a múltban, úgy a jövőben is a neológ mozgalom (MAZSIHISZ) építője, közösségem aktív vezetője és egyházunk felelős rabbija leszek, maradok” – fogalmaz Markovics Zsolt közleménye



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



6 Comments

  1. Névtelen
    2023.06.03. 23:39

    Ez a szép!Mikor az egyik rabbi tépi a másikat.
    Miskolc és az ország krémje.Elég gejl.

  2. dolfi
    2023.06.04. 11:57

    Olyan, hogy „magyar zsidó közösség”, nem létezik, helyette: „magyarországi zsidó közösség” lett volna a korrekt megfogalmazás.

  3. öregtúró
    2023.06.04. 11:57

    Olyan, hogy „magyar zsidó közösség”, nem létezik, helyette: „magyarországi zsidó közösség” lett volna a korrekt megfogalmazás.

  4. Névtelen
    2023.06.04. 14:03

    Miért van az, hogy szinte minden zsidó férfi ugyanolyan nehezen szerethető ábrázattal rendelkezik? Egyen arcok.
    A mohóság, kapzsiság és a sanda szándékok tipikus maszkjai.

    1
    2
  5. Névtelen
    2023.06.04. 14:37

    Ez az a helyzet, amikor a mocskos politikusok beleavatkoznak egy zárt vallási gyülekezet életébe..
    A politikusok a NEMZET CSÓTÁNYAI !!!

  6. Névtelen
    2023.06.04. 14:41

    Ismételtek x

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük