Miskolc nem fejlődik még annyira sem, mint Kriza idejében, pedig azt nem volt nehéz alulmúlni. A nap

Nekem a legnagyobb csalódás, hogy Miskolc nem fejlődik még annyira sem, mint Kriza idejében, pedig azt nem volt nehéz alulmúlni. A miskolciak ezért váltották le, mert elégedetlenek voltak.
Most gyakorlatilag új ötlet csak a Hodobay program, ami nem kidolgozott és meglehetősen későn indult, így nem lesz belőle semmi.

6 Responses

  1. Miskolciak?
    arra az időszakos kiadványokkal beetetett 35 ezer szavazóra gondolsz?

    Egyszer volt Budán kutyavásár

    3
    1
  2. Azért neked is van reakcióidőd. Azt azért tudod, hogy a miniszterelnök már Orbán és nem Gyurcsány?

  3. Helyesen: Amit iszonyú nehéz volt alulmúlni. De Veresnek a szakemberek helyett az elvtársakkal. Kádár ivadékokkal könnyedén sikerült megoldani ezt a feladatot, elvégre nem a Holdra kellett embert juttatni, csak még kevesebbet dolgozni. Amire mindig bőven akad vállalkozó, ha dől a lé a közösből.

  4. De mit vártál Veres Szavazatvásárló Páltól? Négy éve telibeszarja a pedagógusokat, a város diákságát, most meg miután bejelentette, hogy újabb öt évig akarja szopatni a miskolciakat, odapofátlankodik a pedagógusok nyugdíjazására vigyorogni. Persze, mert kéne a szavazatuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű