Hidegzuhany. Mellbevágó belépőárak a május 27-én újranyitó miskolci fürdőkben

Négy héttel megkésve, május 27-én, három hónapra nyit ki a korábban egész évben nyitva tartó, és a lakossági úszásnak, úszásoktatásnak és vízilabda edzéseknek otthont adó Selyemréti Strandfürdő.

Az inflációnál is nagyobb mértékben, 40 százalékkal ugranak meg a Selyemréti Strandfürdő belépőárai május 27-től. A tavaly nyári 20%-os áremelkedés – amikor 1900 forintról 2400-ra kúszott fel a teljes árú napijegy ára – után idén nyáron már 3550 forintot kell kicsengetnünk a belépőért. A gyerek jegy 1900 forintról 2800-ra módosul (47%-os áremelkedés), a családi belépő (mellyel két felnőtt és egy gyerek léphet be) 8250 forintra drágul 5500-ról (+50%). A korábban 1800 forintos last minute jegy szombattól 2800 forintba kerül, ha úgy döntünk, délután négy után szeretnénk csobbanni egyet. Rendszeres vendégként vehetünk öt alkalmas fürdőbérletet, de ezzel is csak néhány száz forintot tudunk megspórolni alkalmanként. A Miskolc Pass Classic kártya használata nagyságrendileg 10%-os kedvezményre jogosítja fel a miskolciakat, ez azonban bérlet vásárlásakor nem használható.

A korábban megszokottak szerint, ezentúl is reggel 6 és 10 között lehet igénybe venni az 50 méteres úszómedencét úszójeggyel, alkalmanként 1150 forintért (60%-os áremelkedés a tavalyi 700 forinthoz képest), ha pedig rendszeresen járunk úszni, válthatunk 5 alkalmas bérletet 4950 forintért. Megmaradnak az eddig is népszerű 30, 45 és 90 órás úszó és fürdőbérletek, ezek ára 25%-kal emelkedik az idei szezonra.

Némileg barátságosabb árakat találunk, bár itt is több mint harminc százalékos a drágulás a tavalyi árakhoz képest: a felnőtt strandbelépő 2600 forint (egy ezressel olcsóbb, mint Selyemréten, bár medence is jóval kevesebb van), a diák 2350, a gyermek 1800, a last minute jegy pedig 2050 forint. Miskolc Pass-sal Tapolcán is a masszív 10%-os kedvezményre vagyunk jogosultak miskolci lakosként, így a felnőttek 2 350-ért, a diákok pedig 1100 forintért beléphetnek.

A Barlangfürdő külső medencéi is megnyílnak a fürdőzők előtt szombaton: a fürdőhelyre az időkorlát nélküli, teljes árú felnőtt fürdőbelépő 6 850 forintba (Miskolc Pass Classic kártyával vagy állandó miskolci lakcímkártyával 4 800 forint), a gyermek- és diákjegy 5050-be (Miskolc Pass-sal vagy helyi lakcímkártyával 4100), a 4 órás felnőtt belépő 4800, a last minute jegy pedig 3400 forintba kerül. A tavaly október óta szintén zárva tartó Ellipsum Élményfürdő újranyitásáról egyelőre szó sincs, a nyolc (!) hónapja elkezdett, már ki tudja hányadszor végzett garanciális hibajavításokon dolgoznak még mindig, és burkolják sokadszor újra a négyévszakosnak szánt, 13 milliárdból megvalósult, alig két éve átadott élményfürdő minden létező négyzetcentiméterét.

borsod24.hu infó