Skip to content

Füzérradványon elmarad a már kitűzött időközi választás a kormánypártok által megszavazott törvénymódosítás miatt

Füzérradványon elmarad a már kitűzött időközi választás a kormánypártok által megszavazott törvénymódosítás miatt

Baranya, Somogy, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna vármegyei települések, valamint a főváros is érintett.

Nyolc településen marad el a már kitűzött időközi választás a pénteken hatályba lépett törvény alapján – olvasható a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján.

A fideszes kétharmad által megszavazott, a választási eljárási szabályoknak az elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról szóló törvény értelmében a következő általános önkormányzati választásokig nem tartható helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás. Ezért elmaradnak azok az időközi önkormányzati választások, amelyeknél a törvény hatálybalépését megelőzően a kampányidőszak még nem kezdődött el. Ez ott igaz, ahol 50 napnál több van hátra a választásig.

 

Az NVI összesítése szerint a módosítás miatt nem tartanak időközit

  • a Baranya vármegyei Tarróson, ahol egyéni listás képviselőt választottak volna,
  • a főváros XII. kerületében, ahol egyéni választókerületi képviselőt választottak volna Vágó István halála miatt,
  • a Somogy vármegyei Somogysámsonban, ahol polgármestert választottak volna,
  • a Heves vármegyei Mátraszentimrén, ahol polgármestert és egyéni listás képviselőket választottak volna,
  • a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Füzérradványon, ahol polgármester- és egyéni listás képviselő-választást tartottak volna
  • és a Tolna vármegyei Csikóstöttösön, ahol polgármestert választottak volna.

A törvénymódosítás miatt két településen – a Tolna vármegyei Dombóváron és a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sárospatakon – a roma települési nemzetiségi képviselő választását nem tartják meg.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük