Skip to content

Egy 34 éves férfit szexuálisan bántalmazta a rá bízott időseket egy otthonban

Egy 34 éves férfit szexuálisan bántalmazta a rá bízott időseket egy otthonban

A 34 éves férfi a rá bízott időseket rendszeresen verte is.

Letartóztattak egy 34 éves férfit, aki a gondozására bízott időseket szexuálisan bántalmazta és rendszeresen verte Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyik idősek otthonában – derül ki az ügyészség közleményéből. A döntés ellen a gyanúsított és a védője is fellebbezett.

A közlemény szerint az ügyészség szexuális erőszak, valamint bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett miatt indítványozta a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei férfi letartóztatását.

Az intézményben dolgozó férfi 2023 februárja és május 23. között az ott gondozásban lévő idősek közül egy 77 éves nőt, illetve egy másik – még nem azonosított – ápoltat, akik betegség miatt védekezésre képtelen állapotban voltak, rendszeresen, az éjszakai műszakban részben erőszakkal, fenyegetéssel szexuális cselekmények tűrésére, illetve annak végzésére kényszerített – írja a főügyészség. A férfi ugyanebben az időszakban a gondozottakat – a szexuális cselekménytől függetlenül – többször bántalmazta, kézzel ütötte.

 



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük