Nem volt hiábavaló a tiltakozás. FORGALOMCSILLAPÍTÁSI MEGOLDÁSOKKAL ÉPÜL MEG A GÖRÖMBÖLY MISKOLCTAPOLCA KÖZTI ÚT

JELENTŐS FORGALOMCSILLAPÍTÁSI MEGOLDÁSOKKAL ÉPÜL MEG A GÖRÖMBÖLY MISKOLCTAPOLCA KÖZTI ÚT

minap.hu

A főépítész szerint az új út megépítésének nem elsődleges célja a gépjárműforgalom biztosítása, és a módosításban javasolt sávosztás is ezt igyekszik akadályozni.

 

Két sáv helyett egy, szűkítőkapuk és fekvőrendőr kiépítése, nyitott kerékpársáv az út két oldalán, három és fél tonnás forgalomkorlátozás, teherforgalom letiltása – ezek a szakmai javaslatok, módosítások születtek a Görömbölyt Miskolctapolcával összekötő útépítés kapcsán benyújtott lakossági petícióban megfogalmazott igényekre. Minderről a miskolci polgármesteri hivatal számolt be kedden egy sajtóközleményben.

A város azt követően tett le az asztalra szakmai javaslatot a még meg sem épült út forgalomcsökkentésére, hogy a tervezett szakasz kiverte a biztosítékot a görömbölyieknél, sokan tiltakoztak a megépítés ellen, ezt követően pedig az önkormányzat lakossági fórumon hallgatta meg a helyben élők véleményét a tervezett fejlesztéssel kapcsolatban.

Az tény egyébként a fórumon is elhangzott, és a város keddi közleménye is hangsúlyozza, hogy a pályázatot a város még az előző városvezetés idején egészen pontosan 2017. augusztus 31-én nyújtotta be.

– Mivel ez egy, a korábbi ciklusból megörökölt városi projekt, így az előkészítők, azaz a korábbi városvezetés feladata lett volna az is, hogy a lakosság véleményét kikérje a beruházás terveiről. Ez akkor valamilyen okból elmaradt, így a már megvalósulási szakaszba került beruházásnál kell ezt a jelenlegi városvezetésnek pótolnia – hangsúlyozták.

Amint írták, ez már csak azért is szükségessé vált, mert az épülendő út közvetlen környezetében élők – görömbölyiek és tapolcaiak –, félve a forgalomnövekedéstől a közelmúltban petíciót adtak át Veres Pálnak, Miskolc polgármesterének. A petícióban azt kérték, a város vizsgálja meg, hogy a megépülő új útszakaszon milyen lehetőség lehet a forgalomcsökkentésre.

A közlemény felidézi, Szunyogh László, Miskolc főépítésze és munkatársai szakmai helyzetelemzést és forgalomszámlálást végeztek, amelynek alapján készítettek egy javaslatot, amelyet kedden – a polgármester jelenlétében – ismerhettek meg a petíciót benyújtók képviselői.

A keddi egyeztetésen a főépítész hangsúlyozta: a Görömbölyt és Miskolctapolcát összekötő út megépítésének nem elsődleges célja a gépjárműforgalom biztosítása, és a módosításban javasolt sávosztás is ezt igyekszik akadályozni. Az út egy sávra szűkítése, a nyitott kerékpárutak kijelölése, a szűkítőkapuk és fekvőrendőr kiépítése, a teherforgalom korlátozása a főépítész szerint mind az átmenő forgalom korlátozását segítik elő.

Hangsúlyozták: a város által elkészített módosításoknál többet nem engednek meg a pályázati feltételek.

A városvezetés emellett az útszakasz megépítésének előnyeit is ismertette. Kiemelték, ezzel

helyreállna a két városrész történelmi kapcsolata, a kerékpáros összeköttetés is megoldott lenne és Görömböly a turizmusba is jobban bekapcsolódhatna, hiszen Miskolctapolca, a miskolctapolcai turisztikai szolgáltatások is gyorsabban, könnyebben elérhetőbbé válnának, Természetesen ez fordítva is igaz, hiszen Miskolctapolcáról a görömbölyi turisztikai attrakciók, például a pincesor is gyorsabban megközelíthető lehetne.

A szakma az útépítést támogatja, hiszen az mindkét városrészben élőknek sokkal inkább előnyt jelent – fogalmazott a főépítész. – Fontos hangsúlyozni, görömbölyi és tapolcai lakosok közül támogatói is vannak a projektnek.

A városházi megbeszélésen a városvezetés és a petíció átadói abban egyeztek meg, hogy a város biztosítja számukra a Görömbölyi Művelődési Házat, ahol pénteken ismertethetik a petíciót aláírókkal és más érdeklődőkkel a város módosításait, a forgalomcsökkentésre tett javaslatait – zárul a közlemény.