Skip to content

Nincs krumpli. Ismét árstop razziát tartott a fogyasztóvédelem

Nincs krumpli. Ismét árstop razziát tartott a fogyasztóvédelem

Fotó: Miss Idaho Potato, 1935.

Nincs krumpli, a kereskedők szerint jogtalanok a büntetések az árstop razzián

Nem biztos, hogy az ő hibájuk, ha egy terméket nem lehet kapni, mert például még nem is termett.

Ismét árstop razziát tartott a fogyasztóvédelem, hogy kiszűrje a szabályokkal trükköző kereskedőket. Van azonban két olyan kiemelt esetkör, amikor a kiskereskedőket annak ellenére szankcionálja a fogyasztóvédelem, hogy a jogszabály rajtuk kívül álló okból nem betartható – írta a Portfolio.hu az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményére hivatkozva.

Az egyik ilyen eset, ha a beszállítók, az élelmiszerfeldolgozók nem, vagy csak hiányosan, esetleg késve szállítanak az áruházak részére az árstopos termékekből. A közlemény külön kiemeli, hogy jelenleg nem elérhető sem Magyarországon, sem az EU területén megfelelő mennyiségben burgonya, mivel a tavaly termett mennyiség már elfogyott, és egyelőre az új krumpli terem, arra pedig nem érvényesek a hatósági árra vonatkozó rendelet szabályai, sem a kötött ár, sem a kötelező mennyiség.

A szankciók alkalmazása a kereskedők szerint ez esetben indokolatlan és elfogadhatatlan, mivel olyan okból marasztalják el a kiskereskedőket, amelyért nem felelhetnek.

A másik probléma, hogy 2022. novemberéig az előző évi napi átlagos mennyiség készleten tartása volt kötelező (például bármelyik hétfőn a 2021-es év összes hétfőjének az átlagával egyező mértékben). 2022. novemberétől azonban a jogszabály szövegszerűen is rögzíti, hogy a kereskedők a 2021. évi, a tojás és burgonya esetén a 2022. évi átlagos napi készlet mennyiségek tartására kötelesek, de ha a vásárlói igények indokolják, a jelzett korábbi évek készleteinek kétszereséig kötelesek a kereskedők készletezni.

Csakhogy a vásárlók aktuális kereslete napjainkban annyira lecsökkent, hogy még az egyszeres mennyiség esetén is a kereskedőkön marad a felesleges áru. Az eltéréseket az okozza, hogy például a korábbi mennyiség a járvány alatti spájzolás miatt lehetett indokolatlanul magas is, de az év eleji napi készletigény is merőben más, mint egy nyári vagy ünnepi időszaké.

A közlemény szerint további probléma, hogy a hatóság azt várja, hogy a termékek előírt mennyiségét a reggeli nyitásra egyszerre helyezze ki a kiskereskedő a polcokra. Így előfordul, hogy aki reggel vásárol, talál terméket, aki délután, már nem, és van, amikor jóval többet értékesítenek belőlük. A fogyasztók érdeke a teljes nyitvatartási időben megoszló árukihelyezés lenne, amely az időszakonkénti árufeltöltéssel biztosítható. Ezt az OKSZ már többször is jelezte a jogalkotóknak és a hatósági ellenőrzést irányítóknak, úgy tűnik eddig hiába.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2023.05.26. 10:00

    Én 1700-ért vettem 5 kg-ot a héten, igaz, a zöldségesnél, de a boltban sem olcsóbb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük