Gálvölgyi megköszönte az érte mondott imákat, és „a most meglepően kis mértékű alpári üzeneteket”

Lányai osztották meg a két hete életveszélyes állapotban kórházba vitt, azóta a lélegeztetőgépről lekerülő Gálvölgyi János üzenetét.

„Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem, köszönöm, hogy hittek a gyógyulásban, köszönöm az orvosok és az ápolószemélyzet emberségét, szakmai tudását, melyet alulfizetni ugyan, lehet, de igazán megbecsülni talán soha. Köszönöm az értem mondott imákat, és köszönöm a most meglepően kis mértékű alpári üzeneteket. De ők is mi vagyunk. 55 év színpadon eltöltött idő most bebizonyította számomra, ha ennyi embernek okoztam az életében talán pár percnyi örömöt, nem éltem hiába. És remélem, hamarosan találkozunk!”

Gálvölgyi két hete egy összetett tüdő- és szívprobléma miatt alig kapott levegőt. de nem mentek ki a mentők hozzá 50 percen belül, ezért a lányai vitték kórházba. Azonnal lélegeztetőgépre került, egy héttel később jött a hír, hogy jobban van.

A mentőknél belső vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy miért nem minősítették életveszélyesnek az állapotát, és a rendőrség is nyomozni kezdett az ügyben.