Elbocsátják a Frisshirek.hu teljes szerkesztőségét, belengették a lap bezárását is

A Media1.hu több forrás által is megerősített információi szerint Föőr Gábor, a zalaegerszegi székhelyű Genesis Mediacsoport tulajdonosa rendkívüli online értekezletet tartott tegnap, kedd este a Frisshirek.hu hírportál munkatársainak, ahol tudatta velük, hogy megválnak tőlük. A portál egyes információk szerint várhatóan egy hónap múlva, június 24-én, a felmondási idők lejártával fel is függeszti a hírszolgáltatását, legalábbis az értekezleten ezt mondták az újságíróknak, ez a felmondás oka. Vannak azonban olyan információink is, hogy esetleg ezt csak azért mondhatták a munkatársaknak, hogy ne próbáljanak lázadozni a tömeges elbocsátás ellen, és később egy új stáb érkezhet, akikről majd már Gattyán Györgyék döntenének.

A Media1 úgy tudja, hogy a felmondásokat a mai napon kezdik el kézbesíteni a tavaly indult hírportál stábtagjainak. A stábtagok hivatalosan nem nyilatkozhatnak, ugyanis titoktartási szerződés kötelezi őket, amelynek betartására figyelmeztették is őket.

A munkatársaknak megígérték, hogy ki fogják fizetni őket. Ők ebben egyelőre csak reménykedni tudnak.

Nemrég vette át a milliárdos Gattyán György a frisshirek.hu domént

A mostani fejlemény épp néhány órával azután történik, hogy a Media1 még kedden délelőtt megírta, Gattyán György, Magyarország egyik leggazdagabb embere ( a szexkamerás szolgáltatásokat nyújtó LiveJasmin internetes portál alapítója, aki a 2022-es országgyűlési választásokon a digitalizációért kampányoló Megoldás Mozgalom nevű, általa alapított párttal az országgyűlési választásokon is elindult), még februárban a Legnagyobb Vállalkozás Kft. nevű, a Docler Holdinghoz tartozó cégén keresztül megszerezte a frisshirek.hu domént, miközben a portál impresszuma és a médiahatóság nyilvántartása szerint a kiadó továbbra is a Genesis Mediacsoport maradt. A domén februári tulajdonosáról egyedül a domain.hu, az Internetszolgáltatók Tanácsának adatbázisa árulkodott.

A frisshirek.hu domént megszerző Legnagyobb Vállalkozás Kft. ügyvezetője egyébként Huszár Viktor, aki Gattyán utódjaként a Megoldás Mozgalom elnöke is tavaly óta.

Gattyán György.
Gattyán György. Fotó: Megoldás Mozgalom / Media1-archívum

Volt egy elképzelés…

A Media1 iparági forrásokból úgy értesült, hogy lehetett egy elképzelés, miszerint a pénzügyi problémákkal küszködő hírportált a milliárdos vállalkozó cége teljesen átveszi. Erre utal az is, hogy az internetes végződés, a frisshirek.hu az Internetszolgáltatók Tanácsának (ISZT) adatbázisa szerint át is került hozzá, ugyanakkor különös, hogy ez a kiadói jogok esetében az elmúlt három hónap alatt nem valósult meg, valamint érdekes az is, hogy a publikumot egyáltalán nem tájékoztatták a portál körüli fejleményekről, sőt Gattyánék kifejezetten tagadták pár héttel ezelőtt érdeklődésünkre, hogy terveik lennének az online hírportálok piacán.https://media1.hu/2023/05/24/elbocsatjak-a-frisshirek-hu-teljes-szerkesztoseget/?swcfpc=1&fbclid=IwAR0XlBZarCyoUReossHbUB6h1QykIiwbG95B5u2TCFcSSBjmjEdocO9UWnc