Meghalt Vega

Nagy veszteség érte közösségünket a múlt héten. Egyéves kutyánk, Vega örökre elaludt. Minden törekvésünk ellenére nem sikerült megmentenünk – írták Facebook bejegyzésükben

„Vega iskolánk vakvezető tanulója volt, kiképzése elején tartott, amikor megbetegedett. Miközben lázasan kerestük több orvos bevonásával a gyógyulás felé vezető utat, tudtuk, hogy Vegának megvan minden kötelező oltása, és több is annál, hiszen nagyon fontos feladatra készült, mégis, mindezek ellenére odáig jutottunk, hogy az életét nem lehetett megmenteni. Megpróbálta több orvos, a legmagasabb szinten felszerelt állatkórház, mégis elment. Mint kiderült, fertőző betegségek olyan leküzdhetetlen kombinációja döntötte le a lábáról, amellyel nem tudtunk megküzdeni. Nem maradt már ok tovább kínozni a kezelésekkel. Kölyöknevelője tartotta a karjaiban, akit nagyon megviselt az elvesztése” – számoltak be róla.

„Nem akarunk senkit riogatni azzal, hogy milyen vírusok veszélyeztetik a kutyákat, ezekről mindenki tud és tájékozódhat. Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy minden gazda oltassa be a kutyáját a fertőző betegségek elleni vakcinákkal, hiszen a legtöbb esetben ez megfelelő védettséget ad a kedvenceinknek. Vannak azonban olyan szerencsétlen helyzetek, amikor a fertőzések kombinációja találja meg a kutyát, ekkor a leggondosabb oltási program is kevés lehet. Mi most emiatt gyászolunk, ezért fogadjuk el nehezen Vega elvesztését” – jelezte a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola.