Skip to content

Súlyos problémákat talált az uniós vizsgálóbizottság Magyarországon

Súlyos problémákat talált az uniós vizsgálóbizottság Magyarországon

Civilekkel, a versenyszféra szereplőivel, a kormány tagjaival, önkormányzati vezetőkkel is egyeztettek az EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának tagjai budapesti látogatásukon. Itt tartózkodásuk alatt számos problémáról szereztek tudomást, olyanokról, amelyeket a jogállamisági eljárás ellenére sem rendezett a magyar kormány.

A Költségvetési Ellenőrzési Bizottság felelős a jogállamisági eljárás betartatásáért, valamint mi vagyunk az egyetlen bizottság, amely az uniós költségvetésből kifizetett források demokratikus módját vizsgálhatja – mondta a Portfolio tudósítása szerint Monika Hohlmeier a szerdai budapesti, az EP-delegáció missziózáró sajtótájékoztatóján.

A lap emlékeztet rá, hogy Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságában már a múlt hónapban kibukott, hogy több német multinacionális vállalat is az Európai Bizottság és a szakbizottság elé vitte az Orbán Viktor vezette kormány törvénykezési gyakorlatát, mivel azok szerintük diszkriminatívak és versenykorlátozók. A testület ezért úgy döntött, hogy Monika Hohlmeier, a szakbizottság bajor keresztényszocialista elnökének vezetésével Budapesten feltáró vizsgálatot tartanak.

A sajtótájékoztatón Hohlmeier elég sok problémát felvázolt, ezek között említette:

  • a magyar törvényhozás „nagyon kapkodó és gyors”, csak idén 95 költségvetésmódosítást hajtott végre az Orbán Viktor vezette kabinet, amelyekről nem tárgyaltak, nem egyeztettek nyilvánosan;
  • a regionális és települési önkormányzatokat nem vonják be a fejlesztési tárgyalásokba;
  • az ellenzéki vezetésű önkormányzatok hátrányt szenvednek;
  • több multinacionális vállalat is panaszt tett, jelezve, hogy attól félnek, a diszkriminatív, érzésük szerint ellenük irányuló magyar törvények azt a célt szolgálják, hogy kiszorítsák őket Magyarországról;
  • számos hiba és probléma derült ki az Állami Számvevőszék működésével kapcsolatban;
  • egyes cégeket vegzálnak a hatóságok;
  • a kormányzat egy kivételezett kört támogat.

„Minden alkalommal, amikor idejövök, mindig új dolgokat tanulok Magyarországról. Ez volt a nyolcadik utam Budapestre, és még mindig láttam olyan dolgokat, amelyek más uniós országokban nem történhetnek meg” – mondta Daniel Freund német zöldpárti képviselő. Szerinte fontos lenne, hogy a magyar fiatalokon segítsenek az uniós forrásokból, támogassák a legsebezhetőbb társadalmi rétegeket, napelemek kerüljenek az épületekre, de szerinte az fontos, hogy azt nem akarják, hogy „a miniszterelnök barátaihoz jussanak az uniós támogatások”.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



6 Comments

  1. Névtelen
    2023.05.18. 13:28

    Ugyan már ! Föntebb áll a farkas!

    Monika Hohlmeier,
    „A német néppárti politikus – aki egyébként Franz Josef Strauss néhai bajor miniszterelnök lánya – támogatásáról biztosította Manfred Webert, a néppárti frakció elnökét, aki arról beszélt, hogy hídépítőnek tartja magát. „Sajnálatos módon az a benyomásom, hogy ezt a hidat csak mi akarjuk építeni” – zárta nyilatkozatát Monika Hohlmeier.

    Testvérlapunk, a 168 Óra e heti, csütörtökön megjelenő száma részletesen foglalkozik a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatával.”

    Ennyi elég is

  2. Névtelen
    2023.05.18. 13:32

    Igaza van. Ursula von Legalja SMS-e átgondoltan lassú volt.

  3. Névtelen
    2023.05.18. 13:40

    Ajjajjajj!
    Mi lesz velünk , ha magyarországi mészkő, – mész ,mésztermék gyártása fölött 95%-ban nem egy osztrák és belga család fog rendelkezni? Termékeikért bármit kérhetnek.

    1
    1
    • Névtelen
      2023.05.20. 09:43

      Államosítani mindet! Aztán 1 forintért odaadni Pénztáros Lőrincnek! Esetleg rögtön Orbán Győzőnek! Utána mind nagyon ocsó lesz!
      Vagy nem…

      1
      1
      • Névtelen
        2023.05.20. 15:38

        Minden a legolcsóbb lesz Magyarországon, ha az árnyékszék-kormány győz. Node minek egy parasztbudira kormány, mikor csak az országot (hazájukat???) szarozzák. 🙂

  4. Névtelen
    2023.05.20. 15:34

    Súlyos problémát találtak a drogos, korrupt, usa-dollárrabszolga hordák. Nevezetesen:
    – no migration,
    – no gender,
    – no war
    Ráadásul megkifogásoltuk Ursula viselkedését egy EU-s, NATO országgal szembeni sunyítással és a Zelenszkíj otromba kirohanásával szemben.
    Egyébként akinek ilyen „szövetségesei” vannak mint az usanatx-P

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük