Veres Pál azt mondta, hogy kerül, amibe kerül. Azt mondták, nincs pénz, aztán mégis előkerült 50 millió

Fotó. Archív.

Ebben a helyzetben jött el a hétfő délelőtt, amikor elkordonozták a balesetveszélyesebbnek ítélt lépcsőket. Megjelent Veres Pál polgármester, dr. Mokrai Mihály, a térség DK-s önkormányzati képviselője és Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője. Ő megerősítette, hogy 50 millió forintba kerül a lépcsősorok újraépítése. Veres Pál azt mondta, hogy kerül, amibe kerül, megoldják a gondot. Az is elhangzott, hogy a nyár végére végezhetnek a munkákkal, amelyet úgy kell elvégezni, hogy közben a gyalogosforgalmat ne akadályozzák. Dr. Mokrai Mihály megerősítette, hogy ő több alkalommal, több fórumon jelezte az aluljáró tarthatatlan állapotát.

Azt mondták, nincs rá pénz!

Dr. Mokrai Mihály egyébként a tavaly májusi önkormányzati ülésen közérdekű hozzászólásban sürgette a városvezetést a probléma megoldására, az aluljáró felújítására. Veres Pál polgármester írásban válaszolt néhány hét múlva a képviselőnek egy diplomatikusan bevezetett levélben: „Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a lehetőségeihez mérten törekszik a tisztelt képviselő úr által is jelzett – régóta ismert és orvoslásra váró – probléma mielőbbi megoldására.” Kiderült azonban, hogy a felújítás – a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. szerint – mintegy 50 millió forintba kerülne. A városnak pedig nincs pénze az egyre romló állagú aluljáró felújítására.

boon.hu