Skip to content

Nyoma veszett a miskolci Kalasnyikov-lőszereket gyártó gépsornak

Nyoma veszett a miskolci Kalasnyikov-lőszereket gyártó gépsornak

 Borsodi Általános Gépgyár Kft. (3530 Miskolc, Kiss Ernő utca 19.)

Az adóhatóság mégsem árulja el, hogy hol lehet a BSGÉP által behozott eszköz.

Öt éve nyoma veszett Magyarországon egy Törökországból behozott, Kalasnyikov-lőszereket gyártó gépsornak – ezt írta meg a 24.hu kedden.

A lapnak nyilatkozó eredeti vásárló szerint a fővárosi kormányhivatalnak tudnia kéne, hogy mi lett a sorsa a NAV vámraktárába került gépsornak, de az nem hajlandó elárulni.

A Borsodi Általános Gépgyár Kft. (BSGÉP) még 2018-ban vásárolta meg a lőszereket gyártó gépet, de később elveszítette haditechnikai külkereskedelmi engedélyét. Így került a lőszergyártósort a NAV vámraktárába. Papp Csaba, a BSGÉP tulajdonosa azért tett sikkasztás és hivatali visszaélés miatt feljelentést az ügyben, mert amikor a NAV-nál érdeklődött, hogy merre van a gép, akkor csak annyit közöltek vele, hogy

a gyártósort már 2018-ban „kitárolták” az adóhivatal raktárából.

Ilyen haditechnikai gépet nem vehet akárki, ezért a vámraktárból is csak úgy lehetett eladni, ha a fővárosi kormányhivatal több szervezet (a titkosszolgálatok, a külügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság) bevonásával jóváhagyja azt. Azonban hiába kérdezte meg Papp a kormányhivataltól is, hogy milyen engedély alapján, és hová helyezték el a gépet, azt a választ kapta, hogy az erről való tájékoztatás nem tartozik a kormány hatáskörébe.

Papp egyébként azért akarja tudni, hogy mi lett a gyártósorral, mert a BSGÉP kártérítésért folyamodna, de ahhoz tudni kellene, hogy ki használja a gépet, hol gyártják a töltényeket.

A 24.hu cikkére reagálva a NAV kedd este közleményt adott ki, amelyben azt írták: jogszerűen jártak el az ügyben. Az adóhatóság „konkrét tényeket figyelmen kívül hagyó vádaskodás”-nak nevezte azt az állítást, miszerint „nem tudni, hogy hová került a NAV vámraktárából” a Kalasnyikov-lőszereket gyártó gépsor.

Azt ugyanakkor továbbra sem árulták el, hogy a jogszerű intézkedés eredményeképpen hová került a gép.

 



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



5 Comments

  1. Névtelen
    2023.04.19. 09:36

    A „közpénztátalakító” vírus fertőző. Megfertőz mindent amire a vírusgazda rámutat.

    4
    1
  2. Névtelen
    2023.04.19. 09:36

    Az oroszok nem engedik fotozni a loszergyarto gepsort, kulonben meg tudnak mutatni…

    2
    1
  3. Névtelen
    2023.04.19. 09:38

    Árultak már állampolgárságot, nyitottak kémbankot, nyúltak már le üzleteket, itt is amint megvette és behozta a gépet a cég, alá is vágtak. Ingyen megszerezni egy gépet, amivel egy csapásra kiütöd a konkurenciát sokkal nagyobb buli, mint belvárosi önkoris lakásokkal bajlódni. Nem lenne annyira hihetetlen, hogy Lőrinc már nepperkedik is, még ha nem is tud róla.

    5
    1
  4. Névtelen
    2023.04.19. 09:39

    Nyilván valaki behajtott egy kamionnal a vámraktár területére és elvitte, hiszen nem rohad ott az épület előtt a placcon. De hogy ki, az rejtély. Talán államtitok? Kíváncsi lennék én is be tudnék hajtani oda berakodni ezt azt a kamionba és elhúzni nyomtalanul mintha soha ott se lettem volna, vagy ehhez magasabb szintről kell külön engedély?
    Megmondom, hogy Tóni vagyok és itt van velem Barbara.

    4
    1
  5. Névtelen
    2023.04.19. 09:44

    – alaptalan vádaskodás, hogy nem fizettem be az adót!
    – akkor hol van?
    – nem mondom meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük